negyedik fejezet.

Behunyom a szemem és azt hiszem rögtön el is aludhattam. Nem érzékeltem a külvilágot. Hatalmas csend lett körülöttem és minden nagyon sötét volt. A szemem nehezen, de megszokták a sötétet. Egy folyósón álltam. Egy nagyon hosszú folyósón, aminek nem láttam a végét. Elindultam a végét keresve. Furcsa érzésem volt. Ismerősnek tűnt a hely, mintha már jártam volna itt valamikor nagyon régen. Aztán hangokat hallottam a hátam mögül. Furcsa hangokat. Rémisztőeket. Felcsendült a haláli kacaj. Kirázott a hideg és valahogy tudtam sietnem kell. El kell érnem a folyósó végét. Muszáj elérnem hogy élhessek. Mögöttem maga a halál közeledett. Egyre közelebb halottam. A gyors léptek már kevés volt; rohannom kellett. Futottam, de a folyósó végét még mindig nem találtam. Hátrapillantva egy vörös szempárt láttam. Egyre közelebb és közelebb ért. Végül utolért, rámvetette magát és megint felkacagott. A szája széles mosolyra húzódott és én tudtam hogy nincs tovább, itt a vég. Egy éles fájdalmat éreztem a szívem felett, elsíkítottam magam és hirtelen... A fiú hangját hallottam. Kiabálva könyörgött nekem. Egyszeriben az egész folyósó köddé vált és megint a vonaton voltam, de a fájdalom a mellkasomon megmaradt. Kinyitottam a szememet Lora és a srác arcán megkönnyebülés látszott.

-Jólvagy?? Sikítottál nincsen semmi baj?- szegezte nekem a kérdéseit Lora.

-Sikítottam? Valóban?- kérdeztem vissza megdöbbenve. Azt hittem, hogy csak álom volt. De a valóságban is? Meg voltam lepődve. De ők is.

-Figyelj, biztosan csak rosszat álmodtál. Tudod mit? Kimegyek és megkérdezem a kalauztól mikor érünk Münichbe rendben? Meg szerzek neked egy kis hideg valamit.- azzal gyorsan kicsapva a kupé ajtaját nekiállt rohanni.

-Figyelj csak. Elmondanád mit álmodtál?- kérdezte félve.

-Azt hiszem nem akarom felidézni az álmomat szóval bocsi.- azzal a mozdulattal a szívemhez húztam a kezem.

-Kérlek!- nézett rám azzal a lehengerlő tekintetével, aminek nem lehet ellenálni. Majd odaült mellém és elhúzta a kezemet és a polómat a szívemtől, ahol egy ronda nagy heg éktelenkedett, ami eddig nem volt ott. Meglepődve néztem a sebet. Végig akartam rajta húzni az ujjamat de nem sikerült. Égetett. Olyan volt, mint valami izzó dolog, parázs vagy nem is tudom.
Elengedte a polómat majd félrenézett.Énis elnéztem arra amerre ő bámult. Gondolkodott.

-Tudod az addig rendben van, hogy te engem ismersz, fújod kívülről a családom és az én életemet de én eddig csak azt tudtam meg rólad, hogy egy különleges személy vagy. Mondd csak mikor leszel hajlandó végre bemutatkozni?

- Ivo Rocher. A második legősibb családból. - közölte hatalmas méltósággal a hangjában még mindig azt a pontot bámulva amit eddig. De legalább mostmár tudom a nevét.

-Azthiszem ez az egész, amiatt a buta irományod miatt van. Ha nem írtál volna olyan sületlenségeket, akkor biztosan nem álmodam volna azt, hogy meghalok...

-Én csak a valóságot...Te azt álmodtad hogy meghalsz? Hogyan haltál meg?-fürkészett érdeklődőn.

-Hát amire emlékszem az egy vörös szempár és egy tőr, amit pont ide szúrtak a mellkhasomba. Na persze, aminek meglátszik a helye csak, hogy én ezt nem értem. Mért lett heg ott, ahol álmomban megszúrtak?Hiszen ez csak egy álom volt és felébredtem még azelőtt, hogy meghaltam volna..

Még mindig a gondolataiban volt elmerülve majd hirtelen rám nézett kemény szemekkel és a szavamba vágott.

-Ez nem csak egy szimpla álom volt. Ha nem ébredsz fel akkor tényleg meghaltál volna álmodban. Ez mind az ő művűk. Bármit megtesznek csak azért, hogy ne kerülhessél a trónra.

Ami azt illeti kezdett zavarni az, hogy olyan furcsaságokról beszél nekem, mint a trón meg királyság meg egyensúly meg miegymás. Biztosan téved én nem lehetek az, akinek ő hisz. Lehet, hogy van másik Hiro Areo Franciaországban.