5. fejezet

Lora visszatért egy hideg ásványvízzel a kezében és közölte velem, hogy 10 perc múlva megérkezünk Münich határába. Neki álltunk összeszedni a dolgainkat. Ivora, ezután a kis beszélgetés után rá sem tudtam nézni. Igazából, biztos vagyok abban, hogy bolond és, hogy ez csak a fejének a kitalációi, mégis nyugtalanított az álmomban szerzett heg. 20 perc elmúltával valóban már az állomáson kutattunk Martin bácsi sofőre után, de ő gyorsabb volt. Ivotól búcsúzóul csak egy biccentést kaptunk, aztán elsétált, mint az akció filmek végén a főhős.

Bepakoltuk a csomagokat az autóba, és körbejártuk az egész várost mire megérkeztünk idieiglenes szállásunkra. Egy nagyon szép villához érkeztünk.. Hatalmas kapu, gyönyörű kert rész, tele virágokkal, fákkal, zöldekkel, mintha nem is valóság lenne csak álom. Meg is csíptem magam, biztos legyek abban, hogy nem álmodok. De nem. Nem álmodtam. Hatalmas ajtó előtt áltunk, mintha azt vártuk volna, hogy magától kinyíljon, de nem magától nyílt ki. Egy 50 év körüli hölgy nyitott nekünk ajtót. Mogorva arcú felkontyozott hajú kicsit sápadtas bőr, tele ránccal. De amennyire megrémített a zord külső, olyan nyájasan lejtett hangon szólalt meg. Természetesen németül köszöntött bennünket. Majd tessékelt be a nappaliba, ahol Martin bácsi és Andrea néni várt minket. Nagyon örültek nekünk, rengeteget kérdeztek, hogy mi van most otthon meg miegymás.Nem győztünk egy órán keresztül válaszolgatni a kérdéseikre, de aztán megszólalt egy vészjósló hang: Lora gyomra. Hát asztalhoz ültünk és csupa finomságokkal szolgáltak nekünk. Vacsora közben megemlítették, hogy szívesen látnának minket hosszabb időre is, de sajnos a munka minden percüket elveszi. Kifaggadtak közben az iskoláról a bizonyítványokról; mindenről. Azon csodálkoztak, hogy az egész életünket nem kellett nekik elmesélni. Vacsora után felküldtek minket a szobáinkba. Külön, de mégis egybenyíló szobát kaptunk, mint valami szálloda olyan volt. Külön fürdőszoba, mosdó. Minden. Gyönyörű baldahinos ágy. Olyan érzésem van, mintha az otthoni ágyamra ültem volna. Csodálatos érzés volt. Hát elővettem egy pizsamát a ládámból és elindultam a fürdőbe. Külön kis törölköző meg miegymás volt bent, úgyhogy úgy döntöttem lezuhanyzom. Így is tettem. Jól is esett az egész napos vonatozás után. A törölközőt magam köré csavartam és beálltam a tükörbe, fogat mostam közben pedig a szabad kezemmel a mellkasomon lévő sebet birizgáltam. Eszembe jutott a levél amit kaptam még az elején. Gyorsan befejeztem a fogmosást kimegyek a farmeremhoz és belenyúlok a zsebembe, kiveszem a lapot. széthajtom és újra elolvasom. "A Hűség mindig mögötted sétál." Ez vajon mit jelent?? Nekiálltam forgatgatni magamban a szavak súlyát. Arra jutottam, hogy a kulcs az a "hűség". Felöltöztem, majd átkopogtam Lorához, hogy alszik már. Nem aludt. Éppen a haját fésülte egy szép tükör előtt. Bementem és leültem mellé.

-Nagyon szép ez a ház, és a bácsiék is nagyon kedvesek.- mondtam a tükörbéli barátnőmet nézve.

Leteszi a fésűt és felémfordul.

-Ma nagyon furcsa voltál. Olyan, mintha nem is te lettél volna. Szóbaálltál egy vadidegen fiúval, ami nem a szokásod. Mit írt neked abba a füzetbe?? Miért nem mondod el végre, hogy mi van veled?? Néha úgyérzem hiába vagyok a legjobb barátnőd, csak annyira ismerlek, mint bárki más. Miért nem bízol meg bennem?? -Hadarta el egy szuszra, próbálva nyugodt maradni, de a szeméből aggodalmát nem tudta palástolni.

-Nincs semmi olyanról szóm hogy én nem bízom meg benned, és te sokkal többet tudsz rólam, mint bárki más. Hát evvel a szóbaállós dologról meg: azt hiszem itt az ideje, hogy végre szerelmes legyek, de ahhoz nekem ismerkednem kell az emberekkel. Meg azt hiszem tudom mi szeretnék lenni később. Újságíró és ha jóltudom, ahhoz jó kommunikativitás szükséges. Amit Ivo írt hát csupa butaságot..-most találj ki valami okosat - amire már nem is nagyon emlékszem, mert teljesen lényegtelen volt az egész. -Na most buktam le-Igazából leírta, hogy mi a neve meg mit tudjam én még miket, hogy hátha tudnánk tartani a kapcsolatot. Én persze nem adtam meg neki semmilyen elérhetőséget. Egyedül a nevemet tudja.

-Remekül tetted, én sem viselkedtem volna másként, vagyis hát, ha belegondolunk tényleg nagyon helyes fiú volt csak nem tudom, olyan természetfelettinek éreztem az egészet...

-Te is??- néztem rá csodálkozó arccal. Azt hittem csak az én butaságom ez, de úgy tűnik más is észrevette. - Na jó mindegy. Én nagyon álmos vagyok, és csak jóéjszakátot akartam kívánni.

Adtam neki egy puszit és visszatértem a szobámba. Éppen pakoltam vissza a ládámba. mikor találok valami nagy és keménykötésűt. Ebből rájöhettem volna, hogy egy könyv csak valahogy nem jutott el az információ az agyamig és csodálkozva kitéptem -szó szerint-, feldúlva a ruháimat ezzel a mozdulatommal. Megpillantottam a francia zászlót és az volt ráírva, hogy: francia-magyar szótár. Látom anya mindenre gondolt. A holnapi útra gondoltam, hogy még legalább 5 óra vonaton és végre abba a csodálatos kis "medenceországba" betehetem a lábam. Majd neki álltam fellapozgatni egy két szónál ami jól jöhet majd később. Na és persze ettől teljesen kiment az álom a szememből. Olyan 2-3 órát forgathattam azt a könyvet, de aztán félretettem, mert nagyon fáradt voltam. Jó pár szót megtanultam ezalatt az idő alatt. Tetszik ez a nyelv. Bár kicsit olyan "e"-s nyelv. Igaz nem annyira, mint a csehek, de mégis az. Lekapcsoltam a villanyt, eldőltem és szerintem nagyon gyorsan elaludhadtam. Álmatlan éjszakám volt, aminek nagyon örültem, mert ha én álmodok akkor nagyon elfáradok benne. Igaz nem esett valami túl jól, mikor Lora verte az ajtómat hajnal 6 óra körül, hogy készülődjek, mert nemsokára kész a reggeli. Azt hittem soha nem fogok tudni lejutni azon a hosszú lépcsősoron. Mikor leértem már meg volt terítve és mindenki asztalnál ült. Bocsánatot kértem a késésért, amire a válasz egy jó adag nevetés volt. Jó mondjuk nem csodálom. El tudom képzelni milyen fejem van. Szóval helyet foglaltam Lora mellett akin egyáltalán nem látszott, hogy fáradt lenne, sőt még talán túl életvidám volt. Majd a reggeli végeztével még beszélgettünk egy sort és kaptunk egy meghívást, ha majd visszatérnénk Magyarországról, akkor töltsünk el pár kellemes napot náluk. Természetesen azt mondtuk, hogy majd talán. Majd fél 8-kor bepakoltunk ismét az autóba, könnyes búcsút vettünk Martin bácsitól és Andrea nénitől. A kocsiban nem beszélgettünk. Csak néztünk ki az ablakon és csodáltuk a gyönyörű fákat. Beértünk a városba és ott a szebbnél szebb épületeket, az operaházat meg miegymást. Fridrich segített nekünk felpakolni a holmijainakat a vonatra. Most találtunk üres kupét. Megköszöntük a segítséget. Tőle is búcsút vettünk.