harmadik fejezet.

A reggel hamar eljött és nagyon álmosan keltem. Felráztam Lorát, hogy egy óra múlva indul a vonatunk és addig még össze kell készülődnünk. Különben lekéssük a vonatot. Kikászálódtunk az ágyból, mind a ketten nagyon boldogok voltunk. Igaz Lora kicsit szomorú volt, hogy a barátján kényszerszakítást hajtott végre aminek a vége az lett hogy a gyerek dobta és másnap már egy másik lánynak tette a szépet. Ezt nem mondta de én láttam rajta.

A vonatunk késett tíz percet úgyhogy éppen elértük. De mivel ezzel megyünk végig egészen Münichig ezért nem nagyon aggódtunk miatta. Igazából megnyugodtunk ugyanis a következő csak másnap ment volna. Az út úgy körülbelül 3 órás lesz Luxemburgig, onnan még 4 óra körülbelül még elérünk Münichbe. Münichből meg márcsak 6 órácska és Bécsben vagyunk onnan 2,5 óra mire eljutunk a célállomásra Budapestre. De mivel ez is rengeteg idő ezért Münichben Lora nagyszüleinél alszunk. Másnap reggel megy leközelebb a vonatunk. Szóval két nap mire elmegyünk oda és Kettő nap vissza. Hát szerintem jólesz.

Elbúcsúztunk Lora szüleitől- ők vittek ki az állomásra- és felszáltunk a vonatra. Kerestünk egy kabint, amiben a lehető legkevesebb embert találtuk. Hát ilyen nemsok volt csak egy. Abban egy velünk egyidős forma fiú ült. Megkérdeztük hogy beülhetünk-e abba a kupéba amiben ő foglalt helyet. Még fel sem pillantott a kérdésre csak megvonta a vállát. Mi összenéztünk és úgy döntöttünk, hogy igennek vesszük. Így aztán kérdés nélkül bekászálódtunk a csomagjainkkal és helyet foglaltunk. A srác nagyon ellenszenvesen viselkedett. Mint aki mérgelődik, hogy meg mertük szólítani vagy ilyesmi. Nemtudtam hogy miért de hatalmas negativitást sugárzott felénk. Biztosra vettem azt, hogy nem szeretné hogy ott legyünk. Külsőre nem nagyon volt feltűnő. Az arca elég kedvesnek tűnt ellentétben a viselkedésével. Ébenfekete haja ragyogott a felkelő nap fényében. A szemét nem láttam. Ha lehet azt mondani egy 16 éves fiúra hogy izmos hát ő az volt. Az is lehet hogy tornázik.De túl magas. Még így ülve is nagyon magas. Ezt a gyors elemzést elvégeztem addig még Lora bevánszorgott és elrakta a hatalmas csomagját. Ő több holmit pakolt be, mint én és mikor végre sikerült nekem is bepakolnom a poggyászaimat a kupéba a vonat megindult és mi mégegyet intettünk a búcsúzó la' Pousse szülőknek.

-Azthiszem van egy kicsi időnk a pihenésre- szóltam oda Lorának de nem túl hangosan.- ha fáradt vagy nyugodtan aludhatsz még egyet. Eléggé korán keltünk. Ha van kedved rám is dölhetsz.

Amint megszólaltam a fiú felemelte a fejét és rám bámult, mint akinek nincsen ki a négy kereke vagy ehhez hasonló. Úgy csináltam mintha észre sem vettem volna, de a szemem sarkából láttam, hogy még mindig engem néz és az arcomat fürkészi. Nemtudom, hogy mit keres rajta, ezért megpróbáltam olyan arcot vágni amiből semmit nem tud kiolvasni senki. Hát azthiszem nem nagy sikerrel.

-Hát ami azt illeti igen álmos vagyok még- egy hatalmas ásítással tette nyomatékossá a dolgot.- Te nem vagy álmos??

-Áhh dehogy én kipihentem magam.-igazából most hazudtam-Én addig olvasok. Pihenj csak.

Elővettem a könyvemet elhelyezkedtem, Lora elhelyezte a fejét az ölembe és már szuszogott is. Tényleg nagyon fáradt volt. Én próbáltam a könyvre koncentrálni de még mindig éreztem a fiú pillantását magamon, ami kicsit zavart. Néha-néha felpillantottam a könyvből mintha elgondolkodnék azon amit olvastam. Természetesen nem nagyon érdekelt most. Misztikus növények és állatokról szólt. Igazából a kedvenc témaköröm. Csak hát jobban érdekelt most az, hogy miért mered rám ennyire. Természetesen nem mertem a szemébe nézni inkább mindig az ablak felé pillantottam.
Semmi nem volt rajtam, amit ennyire feltűnően kellett volna nézni.
Még fél órán keresztül hagytam hadd bámuljon. De mivel semmit nem fogtam fel, hogy mit írtak a Indakus Toxicusról ezért rákérdeztem.

- Mi olyan érdekes van rajtam, hogy mióta megszólaltam indulás után azóta engem bámulsz??

Hát ami azt illeti sikerült meglepnem és felébresztenem a kérdésemmel gyereket. Vagy mondhatnám azt is, hogy megijesztenem ugyanis hirtelen elnézett oldalra; minha nem akarná hogy belenézzek a szemébe majd lehorgasztotta a fejét és így szólt:

-Te vagy Hiro Areo?- majd rám emelte a tekintetét és zöld szeme csak úgy ragyogott a kintről beszűrődő napfényben.

Most rajtam volt a meglepettség része. Ilyen szép szemeket még soha nem láttam, de vajon honnan a fenéből ismer engem. Biztos voltam benne hogy még nem láttuk egymást. Az arcát nehezen láttam a naptól ezért meghökkenve csak ennyit tudtam kinyögni hogy:

- Elhúznád a sőtétítőt egy kicsit?- felállt és teljesítette a kérésemet, mintha azt muszáj lett volna neki megtennie. Majd viszaült a helyére tekintetét a vonat aljának szegezve mintha át szeretne látni a padlón.

-Te vagy Hiro Areo?- szögezte nekem megint a kérdését most már kicsit nagyobb nyomatékkal a hangjában mint az előbb tette.

- Igen Hironak hívnak, de te ezt honnan tudod?? Miért nem válaszoltál a kérdésemre?-megpróbáltam teljes nyugalommal beszélni bár nem nagyon jött össze. Kicsit furcsa volt számomra, hogy egy vadidegen valaki tudná a nevem. Nem vagyok az a nagyon barátságos típus, akinek annyi barátja van ,mint a tenger és mindenki ismeri, szereti.

- Azért bámultalak, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy valóban te vagy-e Hiro Areo.- ujjal mutatott hogy próbáljak kicsit közelebb hajolni hozzá bár nem nagyon jött össze ugyanis az ölemben pihent még mindig Lora feje. Majd suttogva így szólt.-Szükségünk van rád. Ahova mész ott már várnak rád tudják, hogy ott leszel. De ha mellettem maradsz nem eshet bántódásod.

A hangjában hatalmas nyugalom csengett amitől még énis megnyugodtam egy pillanatig, pedig nem valami olyasmit mondott mint például"nyugodj meg drágám téged szeretlek a világon a legjobban".- Ezt mindig apa mondja el nekem minden lefekvésnél.- A szemébe néztem és akkor.. Kimondhatatlan dolog történt. Szívem egy pillanatra elfelejtette hogyan is kell dobogni. Elfelejtettem levegőt venni és hittem minden egyes szavát. Biztonságban éreztem magam mellette. A szemei. A szemei gyönyörűek voltak. Tökéletesen hozzáillet az arcához. Így, hogy megnéztem közelebbről és ő nem a földet fixírozta csodálatosan helyes fiú volt.

-Kik várnak rám ott??- kérdeztem miután ismét a földre pillantott és újra dobogni kezdett a szívem és kaptam levegőt is.

Megpróbáltam levenni a tekintetemet róla és többet nem ránézni. Féltem, hogy megint elkapna ez az érzés. Nem tudom micsoda volt ez és hogy miért éreztem. Nem akartam még rá gondolni sem, hogy az lenne. Gyorsan elfolytottam mindent, ami ezzel kapcsolatosan feltört bennem. Míg a szívembe vissza nem költöztettem azt a félszet, aminek benne kellett volna maradnia mindvégig.

-Csak bízz bennem és akkor minden rendben lesz.-válaszolt a kérsésemre-Nem vagy éhes?? Reggeliidő van lassan enned kell valamit neked és a barátnődnek is.- Ekkor már talpon volt.- Keltsed fel addig hozok valami harapnivalót.

-Oké.- azzal ő kiment a kupéból. meglepetten néztem utána. egy szempillantás alatt eltűnt.

Megfogadtam a tanácsát és felkelltettem Lorát. A kérdése az volt egyből:

-Már meg is jöttünk?

-Nem. Nem csak valami furcsa dolog történt. Beszélgettem azzal a fiúval, aki itt ül velünk együtt és..-kezdtem bele a mesébe mikor félbeszakított.

-Milyen fiú én nem látok... Jaaah az a fiú.- esett le neki a tantusz- Nagyon egy mogorva alak. Láttad mikor bejöttünk csak a vállát rántotta meg a kérdésemre. Fúúú- folytatta volna az oltását, ha félbe nem szakítottam volna.

-Hát, amint mondtam beszéltem azzal a fiúval, aki itt ül velünk. Most elment ételt hozni.NEKÜNK-nyomtam meg a szót- ezért nincs itt. De..-és akkor belépett az ajtón és én félbeszakítottam a mondókámat egy-Mindegy majd elmondom-mal.

- Bocsánatot kérek, hogy mikor bejöttettek ide csak vállat vontam. Remélem megtudsz bocsátani. Hirotól is elnézést kértem már. Rendeltem egy kis ételt kiengesztelésül. Nemsokára meghozzák.- mondta, olyan lágy hangon, amilyet még soha életemben nem hallottam fiú száját elhagyni. Még Lora is ellazította az ökölbenlévő kezét, amivel szerintem jól be szeretett volna neki mutatni.

-Ch- válaszolta rá Lora.- Kimegyek a mosdóba.-azzal elviharzott kicsapva a kupéajtót.

- Bocsáss meg neki. Nem sikerült kihevernie a kudarcot, amit okoztál neki, mikor besétált ide..-vettem át a szót. - De azért nagyon hálás neked, hogy megtetted ezt helyettünk. Nem szokott ilyen lenni. Nagyon kedves lány igazából. De azthiszem nem vagy szimpatikus neki.- fejtettem ki a véleményemet neki.

- Hát ami azt illeti most a folyósón motyog, hogy hogy lehet az, hogy velem egy senkivel rettentően jól elbeszélgetsz, aki fel sem ér a barátjával, de te a volt pasiját egyenesen utáltad. Nah most ért el a mosdóba.-mondta somolyogva.

-De te ezt honnan tudod??- kérdeztem meglepődve.- Te hallod hogy mit motyog? Ez nagyon abszurd és nem jó tréfa.

-Ez nem tréfa, ez a valóság. Ki tudom terjeszteni a hallásomat egy mérföld távolságra is akár. Igaz az nem valami sok de ezt még tanulom. De, aki ilyen közel van, azt könnyen meghallom.. Csak koncentrálni kell hozzá. Próbáld meg te is nagyon egyszerű dolog.-bíztatott.

-Jólvan. Mit veszíthetek?- ezt kölőti kérdésnek szántam és ő megint elsomolyogta magát.

-Húnyd be a szemed. Na akkor most próbáld meg hogy csak a hangokat figyeled.- adta az utasításokat- próbálj csak a barátnőd hangjára koncnetrálni. De légy nagyon nyugodt. Vegyél egy mély levegőt-itt megfogta a kezem és a szívem majdnem kiugrott a helyéről-majd lassan engedd ki.

Tényleg igaza volt. Tényleg hallottam hogy Lora mit motyog a kabin felé haladva.

"Mit képzel ez a lány?? Azt hiszi, hogy nekem jólesik, hogy vadidegen fiúkkal így elvan? Na jólvan nem mutatom ki, hogy nem tetszik ez az egész.- motyogta és akkor elengedte a kezem. Mert elég közelről hallatszódott a léptei zaja. Én abba hagytam a konycentrálást. Kizökkentett, hogy már nem pihen a kezem az ő meglehetősen meleg kezében.

- Nah hallottál valamit?-csak bólintottam egyet.-Elsőre nem is volt olyan rossz ugye?-kérdezte. Kinyitottam a szemem. Ő egy széles mosolyt engedett felém.

Valaki kinyitotta a kupéajtót. Lora volt az. Ránéztem és elsomolyogtam magam. Odacsörtetett az ablakhoz és felhúzta a sötétítőt. Fényáradatot zúdítva ránk. Kicsit visszahőköltünk mind a ketten. Majd tíz percig senki nem szólalt meg . Mígnem újra kinyílt az ajtó és egy kocsit toló picike hölgy nézett be hozzánk. A ruhája egyszínű rózsaszín egyenruha volt. Arcát ráncok ölelték körbe. Szája pedig kedves mosolyra húzódott.

- Meghoztam az ételt, amit rendelt úrfi.- mondta slampos orrhangon, közben pedig jól végigmért a szemével minket.

-Nagyon szépen köszönjük, itt a pénz a visszajáró a magáé.- mondta megint azon a lágy hangon, amit az előbb Lora megenyhítésére használt.

Kifizette az ételt, elvette a nőtől és odaadta nekünk. Az első adagot Lorának nyújtotta. Gyorsan vetettem egy szúrós pillantást barátnőmre, hogy vegye el. Ő kelletlenkedni kezdett, de beadta a derekát. Majd nekem nyújtotta át a következő adagot, aminek az oldalán volt egy papír darabocska. Megpróbáltam úgy elolvasni, hogy Lora ne lássa. Fogalmam sincs arról mikor írhatta nem emlékszem rá, hogy írt volna valamit is. A papírdarabocskán csak ennyi állt:"A Hűség mindig mögötted sétál." Gyorsan átfutottam a szöveget, de nem nagyon fogtam fel mit is írt rá. Nagyon szép betűkkel írt olyan volt mint a múltszázadból olvastam volna ki egy kódexből. Elmosolyogtam magam és észrevétlenül belecsúsztattam a zsebembe a papírkát. Nekiálltam enni azt ami a tányéromban volt. Szokásos volt.. Hamburger sültburgonya és kechup. Hát jólesni jólesett, mert már 9 felé járt az idő és keztem érezni, hogy éhes vagyok. Nem ettem meg mindet. Azért elég nagy adag volt.

Mikor mindegyikünk félretette a tányért. Elvette és szó nélkül kiszaladt vele. Kaptam is az alkalmon, hogy meséljek Lorának mi volt mikor kiment a mosdóba. Odafordultam hozzá és csak úgy dőltek belőlem a szavak.

-Naszóval ott fejeztem be, hogy beszélgettünk. Megkért hogy bízzak meg benne és...- akkor természetesen megint benyitott ismét belémfolytva a szót. Mondhatom remek kondiban van, hogy két perc sem telt el a távozása óta, de megjárta a konyhát.Én most úgy éreztem, hogy meg kell említenem neki:

-Hallod mi vagy te? Versenyfutó? Két perc alatt végigjártál kb három kocsit oda vissza és még el sem fáradtál.-a hangom elég könnyed és sima lejtésűvé sikerült.

-Hát, ami azt illeti nem vagyok az- néz a szemembe és mosolyog.-Csak találkoztam azzal a kedves hölggyel, aki behozta nekünk az ételt.

Mondókája alatt végig engem bámult és közben elfoglalta a helyét. A pillantása annyira hivogató.

Lora egyikőnkről a másikunkra pillantgat majd egy hangos köhögéssel jelzi, hogy nem vagyunk egyedül, majd hangosan így szól:

-Hát azthiszem én olvasok-és felém küld egy lesújtó pillantást.

Bólintok és visszafordulok ahhoz a csodálatos zöld szempárhoz. Ahogy egymást bámuljuk az olyan... Nem is tudom... Olyan természetfeletti. A szemei annyi kérdést tesznek fel bennem és fogalmam sincs arról, hogyan tehetném fel neki.
Egy szörnyen gyors és hirtelen mozdulatot tesz a táskája irányába. Belenyúl és és elővesz belőle egy nagyon csinos kis jegyzetfüzet félét. Írni kezd bele egy penna szerű tollal. Pár perc sem telik bele már ír is nyújtja nekem a füzetecskét, amiben egy fél oldalnyi szöveg volt írva ugyanazzal a gyönyörű írással, mint a kis cetlin is. Teljesen el voltam ragadtatva azoktól a művészi betűktől. Bár a szövege nem volt olyan kellemes, mint a betűk vonása. Aggodalmat, félelmet és fájdalmat tökrözött.

A szöveg így szólt:
Sajnálom hogy nem tudok kedves dolgokról írni. De a tényektől nem foszthatlak meg bármennyire is megtiltották. Az életed is veszélybe kerülhet. Én ezt nem szeretném. Rengeteg mindent feladtam emiatt. Muszáj segítened.Már nincsen más esélyünk.A Cél az egyensúly. Ha nincs egyensúly, katasztrófa fog történni. A világaink összeomlanak. Nem lesz semmi, ami visszafordíthatná ezt, csak, ha te nem lépsz közbe. Vissza kell szerezned a jogos tulajdonodat, amit apád eldobott egy ember miatt. Édesanyád miatt. Édesapád világunk királya lett volna ha bele nem szeret édesanyádba. Végzetes hibát követett el. Egészen mostanáig sikerült megfékezni az indulatokat. De már nem tudjuk. Segíts hogy az egyensúly megmaradjon. Te vagy a jogos örökös. Ne engedd, hogy más elfoglalja azt, ami nem az ővé!

Az írást többször is el kellett olvasnom. Bár hiába olvastam el újra és újra. Egy mukkot nem értettem belőle. Miféle másik világ? Apám király?? Lemondott a trónról?? Anyám miatt??

Azthiszem nem kell tudnia arról, hogy ebből egy szót sem értettem. Hát mosolyogva átnyújtottam neki a füzetet és bólintottam egyet. Bár ezt fogalmam sincs miért tettem de látszólag tetszett neki, mert elmosolyodott.

Sokáig forgattam a fejemben a szavakat, de semmi olyan különleges dolog nem jutott az eszembe, amiből rájöhetnék arra, hogy vajon igaz-e az, amit ez a srác mondott, akinek még a nevét sem tudom. De ez mindegy. Nagyon fáradtnak érzem magam, ezért eldőlök az ülésen. Egyikük sem szól. Látják ők is, hogy eléggé ki vagyok fáradva.