Félek az élettől,
Félek a csendtől,
Félek az élet minden megmozdulásától.
Félek a jelentől ,
Félek a múlttól,
Félek a barátok elfordulásától.
Félek a zajtól,
Félek a bajtól,
Félek az ajtó becsukásától.

VÁRJ!

Várj! Kérlek ne fordíts nekem hátat!
Oly sok kérdés, kevés válasz!
Miért? Ez a legfontosabb,
Nehéz döntés, csend a válasz.

Nyisd ki a szemed! Szólalj meg!
A csend az fáj, Nyomot hagy bennem.
Könny gördül arcodon, szóval
Igaz, kérlek fordíts nekem hátat,
Újból!

6.fejezet

Hát ismét a vonaton ülünk. Nincsen témánk -legalábbis nekem nincsen-, ezért úgy voltam vele, hogy előkeresem, azt a szótárkönyvet és olvasgatom egy kicsit. Lora is olvasnivalót vett elő. Csak ő ugyanazt a regényt, amit tegnap, aminek nemtudom a címét, de majd megkérdezem. Hagytam hadd merüljön bele az olvasásba. Én pedig a könyvemet addig az ölemben pihentettem. Egy ideig bámultam rá és azon gondolkodtam, hogy hogyan szedhettem össze egy ilyen jó embert, mint Ő. Igaz talán Ő az egyetlen barátom, aki ismer engem. A többieknek a felszínes énemet mutatom. Szeretnék színésznő is lenni. Az életben is állandóan színészkedem. Mindig másmilyen arcomat mutatom meg. Mindenkinek másképp játszom el ugyanazt a szerepet. Sokat gondolkoztam azon vajon, miért teszem ezt. Mindig csak addig jutottam el, hogy ez nálam egy védekezési forma. Noha persze belegondolunk, mindenki szerepet játszik. Mindenki jobbnak mutatja magát, vagy legalább próbálja, mint ami.
A vonat megállt egy falucskában és ez zökkentett ki a gondolataim forgatagából. Igazából nem is falu volt. Csak első ránézésre. A táblára ami az állomáson ki volt akasztva Salzburg van írva. Igen meg is lepődtem, hogy már ennyi idő eltelt volna?? Ránéztem az órára és már egy órája a vonaton ültünk. Nagyon gyorsan elrepült az idő.

- Figyelj én elmegyek veszek egy ásványvizet. Nemsokára visszajövök. Te nem kérsz?- mondtam Lorának.

-De szívesen elfogadom. Köszi, hogy megkérdezted ha lehet, akkor mentes legyen. -válaszolta Lora egy széles mosollyal az arcán.

Mit volt mit tenni tényleg kimentem ásványvizet venni. Vagy három kocsit végigjártam mire találtam egy helyet, ahol vehettem vizet. Nem egyedül álltam ott. Épp előttem volt egy fiatal srác maximum olyan 18 éves lehetett. Előtte is volt egy idős hölgy, aki éppen szidta az eladót, hogy mi az, hogy itt nem árulnak savanyú cukorkát. De az eladó sem volt valami túl udvasias. Közölte a nénivel, hogy nem édesség üzlet vagyunk, hanem csak egy egyszerű kis minibolt, ahol újságot, vizet, rágót és csokoládét lehet kapni. A néni nagy puffogva vett hát egy tábla csokoládét és visszaindult oda ahonnan jött. A fiú egy újságot kért. A hangja elég érett volt ahhoz képest, hogy csak egy 18 éves fiúnak ítéltem meg. Megkapta amit kért és félreállt, de nem indult útnak az ajtó felé. A vonat elindult és ez kicsit bezavart.

-Mit adhatok?-kérdezte még egy pici inger hallható volt a hangjában.

-Ohh.. elnézést kicsit elgondolkodtam. Szeretnék egy savas meg egy mentes ásványvizet és egy tábla csokoládét. -válaszoltam egy kis lámpalázzal a hangomban.

A fiú a szemeit rajtam pihentette, ami kicsit zavaró volt. Megkaptam amit kértem, kifizettem, majd elindultam az ajtó felé. A fiú megáll előttem és úriember módjára kinyitja a kocsi ajtaját. Megköszönöm majd tovább sietek a kupénk felé..

-Szia figyelj nem akarok tolakodó lenni, de nagyon szép lány vagy és gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit. -duruzolta mély erőteljes hangján.- A nevem Jan.

-Szia. Sajnálom, de minden vágyam az, hogy nekiállhassam megenni ezt a tábla mogyorós csokit.- válaszoltam neki a vállam felett.-Na meg persze nem szeretek beszélgetni, de a barátnőm biztosan örülne a társaságodnak. Nagyon szeret beszélni, és ő is nagyon szép lány. Szebb nálam. Ohh és az én nevem Hiro. Örvendek.

Folytattam az utamat a fiúval a sarkamban, akit Jannak hívtak, majd hirtelen megtorpanok egy ajtó előtt. Ivo Rocher ül bent a kabinban és egy újságot olvas. Rácsodálkoztam.

- Hát ha ő a barátnőd akkor inkább lemondok róla köszi.- motyogta elég halkan.

-Jaj nem dehogyis. Csak azthittem, hogy ismerem azt a fiút ott bent, de tévedtem.- hadartam.

Megérkeztünk és öröm volt leülni a kabinunkba.

-Lora ő itt Jan és szeretne megismerni közelebbről is -fordultam Lorához majd onnan Janhoz- Jan ő Lora a barátnőm. Beszélgessetek.

Lora tekintete csodálkozóról lággyá vált és tett egy elismerő pillantást rám. Ez azt jelentette, hogy tetszik neki a srác. Köszöntek egymásnak. Jan leült Lora mellé és nekiálltak cseverészni. Először az időjárásról később már mikor úgy belemelegedtek kérdezgették egymást. Sok olyan dolgot találtak, amiben hasonlítanak egymásra. Megtudtuk azt, hogy ő is Magyarországra igyekezik, de ő ott fog dolgozni. Felajánlotta Lora, hogy ha lesz egy kis szabadideje látogassa meg őt, vagyis minket. Nagyon örült a meghívásnak. Felírta a címet meg minden és körülbelül 3 órán át folyamatosan beszélgettek. Mindenről ami éppen eszükbe jutott, én meg csendesen meghúzódtam velük szembe és a szótárba merültem, majd Lora felkiállt.

-Ohh már magyarországon vagyunk.

Lorának annyira megjött a kedve a beszélgetéshez, hogy szinte már ordibálta a meséit. Azt hiszem ezt kicsit meguntam és kislisszoltam a kupéból.. Kicsit visszamentem és találtam egy üres kabint. hát fogtam magam és beültem. Végre egy kis csend. Már kicsit zavart az állandó kiabálás meg sikítozás.
Már vagy egy negyed órája üldögélek forgatgatom a könyvecskémet mikor nyílik az ajtó és egy széles mosolyt látok először, majd azt a gyönyörű zöld szempárt. Ivo lépett be és leült velem szembe. Nagyon boldognak látszott, bár én nem értettem. Azt hittem elkenődött a szemfestékem vagy valami.

- Hiro! Örülök, hogy látlak és annak is, hogy nem esett bajod. Még ép és egészséges vagy. Csodálatosan szép vagy ma. Még szebb, mint tegnap voltál. Hogy telt az éjszakád? Mi..- dőlt belőle a mondandója.

-Ácsi-ácsi-ácsi. Dugulj már be egy kicsit. Úgy üdvözölsz mintha nem is tudom; legjobb barátok lennénk, akik nem találkoztak már több éve és zúdítod, zúdítod rám a szavaidat.- buktam ki elég ingerülten.

- Bocsáss meg, de annyira örülök, hogy látlak. Bocsáss meg, hogy tapintatlan voltam. bocsáss meg..

-Jólvan na megbocsátok mindent csak ne kérjél többet rendben??

-Igen. Megértettem kisasszony. -arcáról nem lehetett semmivel sem levakarni, azt a buta mosolyt.

Próbált kifaggatni attól a pillanattól kezdve, hogy elváltunk. Mint, akinek kötelező lenne számot adnia minden dologról, ami éppen vele történik. Nem akartam nagyon társalogni, ezért szinte minden kérdésére tőmondatban válaszoltam. Ezzel sikerült kicsit lehervasztanom a mosolyt az arcáról, de még mindig vidám volt. Fél órán keresztül csak faggatott, majd beállt a beszédében egy kis szünet. Nyílik az ajtó és a kalauz közli velünk hogy 10 perc és a Fővárosba érkezünk. Ennek nagyon örültem. Végre leszálhatok a vonatról és végre elválhatnak az útjaink ezzel a bolond fiúval, aki szerintem teljesen kiszámíthatatlan. Hol vidám, hol pedig ilyen halálsorvasztó szövegeket nyom és állandóan azt bizonygatja, hogy nekem kell megmentenem az egész világot. Sajnálom, hogy szegénynek agyára ment a tévé meg a számítógépes játékok.

-Sajnálom de vissza kell mennem a cuccaimért a saját kis kabinomba. Remélem, hogy még a jövőben összefutunk-bár ennek az ellenkezőjét kívántam.

-Hát persze, hogy összefutunk. Ohh és ne felejtsd el egyetlen szavamat sem. -kiabált utánam a folyósón.

-Hidd el ezt az élményt nem lehet elfelejteni- motyogtam az orrom alatt és elengedtem egy gúnyos mosolyt.

Sikerült visszajutnom Lorához, aki még mindig azzal a fiúval beszélt, akit odavittem neki. Közöltem velük, hogy kürölbelül még 5 perc és leszállhatunk a vonatról. Szegénykéim nem nagyon örültek a híremnek. -biztos vagyok benne, hogy még órákig tudtak volna beszélgetni a semmiről.
Búcsút vettek egymástól, Lora odaadta neki a címét meg a telefonszámát, hogy majd keresse fel, ha lesz egy kis szabadideje. Jan örömmel fogadta és megigérte, hogy amint csak tud ott is lesz és majd elmehetnénk mondjuk egyet fagyizni vagy valami. Hármasban. Természetesen én nem újongtam az ötletért. Semmi pénzért nem lennék gyertyatartó, ha éppen letévedne.
A vonat megállt és végre leszálhattunk. A pályaudvar igen kellemes hely lehetne, csak hát kicsit szemetes. Éppen hogy leszálltunk Lora unokaöccse, aki talán egy évvel lehetett fiatalabb nála, de mégis két fejjel volt magasabb nálam, már várt minket. Először magyarul kezdett beszélni, amiből alig értettem valamit, de azért rá tudtam jönni, hogy mit is szeretne valójában. Még jó, hogy Lorának van egy alapfokúja magyarból és ő megértette, hogy kint vár a nagybátyja a kocsiban. A fiú nagyon rendes volt segített kivinni a csomagjainkat, majd ott a kocsiban bemutatkoztam az egész családnak, hogy ki is vagyok valójában és megtudhattam, hogy unokatestvérét Krisztiánnak hívják, ami egy elég gyakori magyar név. Neki olyan félhosszú haja van ,ami elég világosbarnának mondható. A szemét gondolom az édesanyjától örökölhette mert nagyon szép kék szemei voltak. A száját viszont édesapjától. Szinte ugyanazt a vékony ajkakat láttam mind a két emberen. Nekem ennyi elég is volt.
Nagybátya egy nagyon kedves ember, tele mosollyal és szerettettel. Ő egy igen alacsony ember, bár még ígyis magasabb volt mint én. Sötétbarna haja szanaszét állt a fején, mint valami boglya. A szemldöke igen dús és a szemei beesettek. Kicsit sápadtas bőre van. Nagyon örült hogy megismerhet. az ő neve Jean.
A feleségéről megtudtam, hogy magyar származású és megállapítottam, hogy egy nagyon szép szőke nőt látok, égszínkék szemekkel dús ajkakkal és hogy egy 5 centivel biztosan magasabb volt a férjénél. Őt Klárának hívják. Erre az ismeretségre körülbelül fél óra alatt tettünk szert. Az út többi idejét azzal töltöttük, hogy faggatták Lorát, hogy vannak a szülei és, hogy ők mikor látogatják meg őket és, hogy milyen lett a bizonyítvány meg miegymás. körülbelől másfél órát kocsikázhattunk. nekem szerencsém volt, mert nem sokat értettem abból, amit körülöttem beszéltek ugyanis magyarul beszéltek. Meghúzódtam a vezető ülés mögött és néztem a gyönyörű tájat. Egészen csodálatos volt.

5. fejezet

Lora visszatért egy hideg ásványvízzel a kezében és közölte velem, hogy 10 perc múlva megérkezünk Münich határába. Neki álltunk összeszedni a dolgainkat. Ivora, ezután a kis beszélgetés után rá sem tudtam nézni. Igazából, biztos vagyok abban, hogy bolond és, hogy ez csak a fejének a kitalációi, mégis nyugtalanított az álmomban szerzett heg. 20 perc elmúltával valóban már az állomáson kutattunk Martin bácsi sofőre után, de ő gyorsabb volt. Ivotól búcsúzóul csak egy biccentést kaptunk, aztán elsétált, mint az akció filmek végén a főhős.

Bepakoltuk a csomagokat az autóba, és körbejártuk az egész várost mire megérkeztünk idieiglenes szállásunkra. Egy nagyon szép villához érkeztünk.. Hatalmas kapu, gyönyörű kert rész, tele virágokkal, fákkal, zöldekkel, mintha nem is valóság lenne csak álom. Meg is csíptem magam, biztos legyek abban, hogy nem álmodok. De nem. Nem álmodtam. Hatalmas ajtó előtt áltunk, mintha azt vártuk volna, hogy magától kinyíljon, de nem magától nyílt ki. Egy 50 év körüli hölgy nyitott nekünk ajtót. Mogorva arcú felkontyozott hajú kicsit sápadtas bőr, tele ránccal. De amennyire megrémített a zord külső, olyan nyájasan lejtett hangon szólalt meg. Természetesen németül köszöntött bennünket. Majd tessékelt be a nappaliba, ahol Martin bácsi és Andrea néni várt minket. Nagyon örültek nekünk, rengeteget kérdeztek, hogy mi van most otthon meg miegymás.Nem győztünk egy órán keresztül válaszolgatni a kérdéseikre, de aztán megszólalt egy vészjósló hang: Lora gyomra. Hát asztalhoz ültünk és csupa finomságokkal szolgáltak nekünk. Vacsora közben megemlítették, hogy szívesen látnának minket hosszabb időre is, de sajnos a munka minden percüket elveszi. Kifaggadtak közben az iskoláról a bizonyítványokról; mindenről. Azon csodálkoztak, hogy az egész életünket nem kellett nekik elmesélni. Vacsora után felküldtek minket a szobáinkba. Külön, de mégis egybenyíló szobát kaptunk, mint valami szálloda olyan volt. Külön fürdőszoba, mosdó. Minden. Gyönyörű baldahinos ágy. Olyan érzésem van, mintha az otthoni ágyamra ültem volna. Csodálatos érzés volt. Hát elővettem egy pizsamát a ládámból és elindultam a fürdőbe. Külön kis törölköző meg miegymás volt bent, úgyhogy úgy döntöttem lezuhanyzom. Így is tettem. Jól is esett az egész napos vonatozás után. A törölközőt magam köré csavartam és beálltam a tükörbe, fogat mostam közben pedig a szabad kezemmel a mellkasomon lévő sebet birizgáltam. Eszembe jutott a levél amit kaptam még az elején. Gyorsan befejeztem a fogmosást kimegyek a farmeremhoz és belenyúlok a zsebembe, kiveszem a lapot. széthajtom és újra elolvasom. "A Hűség mindig mögötted sétál." Ez vajon mit jelent?? Nekiálltam forgatgatni magamban a szavak súlyát. Arra jutottam, hogy a kulcs az a "hűség". Felöltöztem, majd átkopogtam Lorához, hogy alszik már. Nem aludt. Éppen a haját fésülte egy szép tükör előtt. Bementem és leültem mellé.

-Nagyon szép ez a ház, és a bácsiék is nagyon kedvesek.- mondtam a tükörbéli barátnőmet nézve.

Leteszi a fésűt és felémfordul.

-Ma nagyon furcsa voltál. Olyan, mintha nem is te lettél volna. Szóbaálltál egy vadidegen fiúval, ami nem a szokásod. Mit írt neked abba a füzetbe?? Miért nem mondod el végre, hogy mi van veled?? Néha úgyérzem hiába vagyok a legjobb barátnőd, csak annyira ismerlek, mint bárki más. Miért nem bízol meg bennem?? -Hadarta el egy szuszra, próbálva nyugodt maradni, de a szeméből aggodalmát nem tudta palástolni.

-Nincs semmi olyanról szóm hogy én nem bízom meg benned, és te sokkal többet tudsz rólam, mint bárki más. Hát evvel a szóbaállós dologról meg: azt hiszem itt az ideje, hogy végre szerelmes legyek, de ahhoz nekem ismerkednem kell az emberekkel. Meg azt hiszem tudom mi szeretnék lenni később. Újságíró és ha jóltudom, ahhoz jó kommunikativitás szükséges. Amit Ivo írt hát csupa butaságot..-most találj ki valami okosat - amire már nem is nagyon emlékszem, mert teljesen lényegtelen volt az egész. -Na most buktam le-Igazából leírta, hogy mi a neve meg mit tudjam én még miket, hogy hátha tudnánk tartani a kapcsolatot. Én persze nem adtam meg neki semmilyen elérhetőséget. Egyedül a nevemet tudja.

-Remekül tetted, én sem viselkedtem volna másként, vagyis hát, ha belegondolunk tényleg nagyon helyes fiú volt csak nem tudom, olyan természetfelettinek éreztem az egészet...

-Te is??- néztem rá csodálkozó arccal. Azt hittem csak az én butaságom ez, de úgy tűnik más is észrevette. - Na jó mindegy. Én nagyon álmos vagyok, és csak jóéjszakátot akartam kívánni.

Adtam neki egy puszit és visszatértem a szobámba. Éppen pakoltam vissza a ládámba. mikor találok valami nagy és keménykötésűt. Ebből rájöhettem volna, hogy egy könyv csak valahogy nem jutott el az információ az agyamig és csodálkozva kitéptem -szó szerint-, feldúlva a ruháimat ezzel a mozdulatommal. Megpillantottam a francia zászlót és az volt ráírva, hogy: francia-magyar szótár. Látom anya mindenre gondolt. A holnapi útra gondoltam, hogy még legalább 5 óra vonaton és végre abba a csodálatos kis "medenceországba" betehetem a lábam. Majd neki álltam fellapozgatni egy két szónál ami jól jöhet majd később. Na és persze ettől teljesen kiment az álom a szememből. Olyan 2-3 órát forgathattam azt a könyvet, de aztán félretettem, mert nagyon fáradt voltam. Jó pár szót megtanultam ezalatt az idő alatt. Tetszik ez a nyelv. Bár kicsit olyan "e"-s nyelv. Igaz nem annyira, mint a csehek, de mégis az. Lekapcsoltam a villanyt, eldőltem és szerintem nagyon gyorsan elaludhadtam. Álmatlan éjszakám volt, aminek nagyon örültem, mert ha én álmodok akkor nagyon elfáradok benne. Igaz nem esett valami túl jól, mikor Lora verte az ajtómat hajnal 6 óra körül, hogy készülődjek, mert nemsokára kész a reggeli. Azt hittem soha nem fogok tudni lejutni azon a hosszú lépcsősoron. Mikor leértem már meg volt terítve és mindenki asztalnál ült. Bocsánatot kértem a késésért, amire a válasz egy jó adag nevetés volt. Jó mondjuk nem csodálom. El tudom képzelni milyen fejem van. Szóval helyet foglaltam Lora mellett akin egyáltalán nem látszott, hogy fáradt lenne, sőt még talán túl életvidám volt. Majd a reggeli végeztével még beszélgettünk egy sort és kaptunk egy meghívást, ha majd visszatérnénk Magyarországról, akkor töltsünk el pár kellemes napot náluk. Természetesen azt mondtuk, hogy majd talán. Majd fél 8-kor bepakoltunk ismét az autóba, könnyes búcsút vettünk Martin bácsitól és Andrea nénitől. A kocsiban nem beszélgettünk. Csak néztünk ki az ablakon és csodáltuk a gyönyörű fákat. Beértünk a városba és ott a szebbnél szebb épületeket, az operaházat meg miegymást. Fridrich segített nekünk felpakolni a holmijainakat a vonatra. Most találtunk üres kupét. Megköszöntük a segítséget. Tőle is búcsút vettünk.

negyedik fejezet.

Behunyom a szemem és azt hiszem rögtön el is aludhattam. Nem érzékeltem a külvilágot. Hatalmas csend lett körülöttem és minden nagyon sötét volt. A szemem nehezen, de megszokták a sötétet. Egy folyósón álltam. Egy nagyon hosszú folyósón, aminek nem láttam a végét. Elindultam a végét keresve. Furcsa érzésem volt. Ismerősnek tűnt a hely, mintha már jártam volna itt valamikor nagyon régen. Aztán hangokat hallottam a hátam mögül. Furcsa hangokat. Rémisztőeket. Felcsendült a haláli kacaj. Kirázott a hideg és valahogy tudtam sietnem kell. El kell érnem a folyósó végét. Muszáj elérnem hogy élhessek. Mögöttem maga a halál közeledett. Egyre közelebb halottam. A gyors léptek már kevés volt; rohannom kellett. Futottam, de a folyósó végét még mindig nem találtam. Hátrapillantva egy vörös szempárt láttam. Egyre közelebb és közelebb ért. Végül utolért, rámvetette magát és megint felkacagott. A szája széles mosolyra húzódott és én tudtam hogy nincs tovább, itt a vég. Egy éles fájdalmat éreztem a szívem felett, elsíkítottam magam és hirtelen... A fiú hangját hallottam. Kiabálva könyörgött nekem. Egyszeriben az egész folyósó köddé vált és megint a vonaton voltam, de a fájdalom a mellkasomon megmaradt. Kinyitottam a szememet Lora és a srác arcán megkönnyebülés látszott.

-Jólvagy?? Sikítottál nincsen semmi baj?- szegezte nekem a kérdéseit Lora.

-Sikítottam? Valóban?- kérdeztem vissza megdöbbenve. Azt hittem, hogy csak álom volt. De a valóságban is? Meg voltam lepődve. De ők is.

-Figyelj, biztosan csak rosszat álmodtál. Tudod mit? Kimegyek és megkérdezem a kalauztól mikor érünk Münichbe rendben? Meg szerzek neked egy kis hideg valamit.- azzal gyorsan kicsapva a kupé ajtaját nekiállt rohanni.

-Figyelj csak. Elmondanád mit álmodtál?- kérdezte félve.

-Azt hiszem nem akarom felidézni az álmomat szóval bocsi.- azzal a mozdulattal a szívemhez húztam a kezem.

-Kérlek!- nézett rám azzal a lehengerlő tekintetével, aminek nem lehet ellenálni. Majd odaült mellém és elhúzta a kezemet és a polómat a szívemtől, ahol egy ronda nagy heg éktelenkedett, ami eddig nem volt ott. Meglepődve néztem a sebet. Végig akartam rajta húzni az ujjamat de nem sikerült. Égetett. Olyan volt, mint valami izzó dolog, parázs vagy nem is tudom.
Elengedte a polómat majd félrenézett.Énis elnéztem arra amerre ő bámult. Gondolkodott.

-Tudod az addig rendben van, hogy te engem ismersz, fújod kívülről a családom és az én életemet de én eddig csak azt tudtam meg rólad, hogy egy különleges személy vagy. Mondd csak mikor leszel hajlandó végre bemutatkozni?

- Ivo Rocher. A második legősibb családból. - közölte hatalmas méltósággal a hangjában még mindig azt a pontot bámulva amit eddig. De legalább mostmár tudom a nevét.

-Azthiszem ez az egész, amiatt a buta irományod miatt van. Ha nem írtál volna olyan sületlenségeket, akkor biztosan nem álmodam volna azt, hogy meghalok...

-Én csak a valóságot...Te azt álmodtad hogy meghalsz? Hogyan haltál meg?-fürkészett érdeklődőn.

-Hát amire emlékszem az egy vörös szempár és egy tőr, amit pont ide szúrtak a mellkhasomba. Na persze, aminek meglátszik a helye csak, hogy én ezt nem értem. Mért lett heg ott, ahol álmomban megszúrtak?Hiszen ez csak egy álom volt és felébredtem még azelőtt, hogy meghaltam volna..

Még mindig a gondolataiban volt elmerülve majd hirtelen rám nézett kemény szemekkel és a szavamba vágott.

-Ez nem csak egy szimpla álom volt. Ha nem ébredsz fel akkor tényleg meghaltál volna álmodban. Ez mind az ő művűk. Bármit megtesznek csak azért, hogy ne kerülhessél a trónra.

Ami azt illeti kezdett zavarni az, hogy olyan furcsaságokról beszél nekem, mint a trón meg királyság meg egyensúly meg miegymás. Biztosan téved én nem lehetek az, akinek ő hisz. Lehet, hogy van másik Hiro Areo Franciaországban.

harmadik fejezet.

A reggel hamar eljött és nagyon álmosan keltem. Felráztam Lorát, hogy egy óra múlva indul a vonatunk és addig még össze kell készülődnünk. Különben lekéssük a vonatot. Kikászálódtunk az ágyból, mind a ketten nagyon boldogok voltunk. Igaz Lora kicsit szomorú volt, hogy a barátján kényszerszakítást hajtott végre aminek a vége az lett hogy a gyerek dobta és másnap már egy másik lánynak tette a szépet. Ezt nem mondta de én láttam rajta.

A vonatunk késett tíz percet úgyhogy éppen elértük. De mivel ezzel megyünk végig egészen Münichig ezért nem nagyon aggódtunk miatta. Igazából megnyugodtunk ugyanis a következő csak másnap ment volna. Az út úgy körülbelül 3 órás lesz Luxemburgig, onnan még 4 óra körülbelül még elérünk Münichbe. Münichből meg márcsak 6 órácska és Bécsben vagyunk onnan 2,5 óra mire eljutunk a célállomásra Budapestre. De mivel ez is rengeteg idő ezért Münichben Lora nagyszüleinél alszunk. Másnap reggel megy leközelebb a vonatunk. Szóval két nap mire elmegyünk oda és Kettő nap vissza. Hát szerintem jólesz.

Elbúcsúztunk Lora szüleitől- ők vittek ki az állomásra- és felszáltunk a vonatra. Kerestünk egy kabint, amiben a lehető legkevesebb embert találtuk. Hát ilyen nemsok volt csak egy. Abban egy velünk egyidős forma fiú ült. Megkérdeztük hogy beülhetünk-e abba a kupéba amiben ő foglalt helyet. Még fel sem pillantott a kérdésre csak megvonta a vállát. Mi összenéztünk és úgy döntöttünk, hogy igennek vesszük. Így aztán kérdés nélkül bekászálódtunk a csomagjainkkal és helyet foglaltunk. A srác nagyon ellenszenvesen viselkedett. Mint aki mérgelődik, hogy meg mertük szólítani vagy ilyesmi. Nemtudtam hogy miért de hatalmas negativitást sugárzott felénk. Biztosra vettem azt, hogy nem szeretné hogy ott legyünk. Külsőre nem nagyon volt feltűnő. Az arca elég kedvesnek tűnt ellentétben a viselkedésével. Ébenfekete haja ragyogott a felkelő nap fényében. A szemét nem láttam. Ha lehet azt mondani egy 16 éves fiúra hogy izmos hát ő az volt. Az is lehet hogy tornázik.De túl magas. Még így ülve is nagyon magas. Ezt a gyors elemzést elvégeztem addig még Lora bevánszorgott és elrakta a hatalmas csomagját. Ő több holmit pakolt be, mint én és mikor végre sikerült nekem is bepakolnom a poggyászaimat a kupéba a vonat megindult és mi mégegyet intettünk a búcsúzó la' Pousse szülőknek.

-Azthiszem van egy kicsi időnk a pihenésre- szóltam oda Lorának de nem túl hangosan.- ha fáradt vagy nyugodtan aludhatsz még egyet. Eléggé korán keltünk. Ha van kedved rám is dölhetsz.

Amint megszólaltam a fiú felemelte a fejét és rám bámult, mint akinek nincsen ki a négy kereke vagy ehhez hasonló. Úgy csináltam mintha észre sem vettem volna, de a szemem sarkából láttam, hogy még mindig engem néz és az arcomat fürkészi. Nemtudom, hogy mit keres rajta, ezért megpróbáltam olyan arcot vágni amiből semmit nem tud kiolvasni senki. Hát azthiszem nem nagy sikerrel.

-Hát ami azt illeti igen álmos vagyok még- egy hatalmas ásítással tette nyomatékossá a dolgot.- Te nem vagy álmos??

-Áhh dehogy én kipihentem magam.-igazából most hazudtam-Én addig olvasok. Pihenj csak.

Elővettem a könyvemet elhelyezkedtem, Lora elhelyezte a fejét az ölembe és már szuszogott is. Tényleg nagyon fáradt volt. Én próbáltam a könyvre koncentrálni de még mindig éreztem a fiú pillantását magamon, ami kicsit zavart. Néha-néha felpillantottam a könyvből mintha elgondolkodnék azon amit olvastam. Természetesen nem nagyon érdekelt most. Misztikus növények és állatokról szólt. Igazából a kedvenc témaköröm. Csak hát jobban érdekelt most az, hogy miért mered rám ennyire. Természetesen nem mertem a szemébe nézni inkább mindig az ablak felé pillantottam.
Semmi nem volt rajtam, amit ennyire feltűnően kellett volna nézni.
Még fél órán keresztül hagytam hadd bámuljon. De mivel semmit nem fogtam fel, hogy mit írtak a Indakus Toxicusról ezért rákérdeztem.

- Mi olyan érdekes van rajtam, hogy mióta megszólaltam indulás után azóta engem bámulsz??

Hát ami azt illeti sikerült meglepnem és felébresztenem a kérdésemmel gyereket. Vagy mondhatnám azt is, hogy megijesztenem ugyanis hirtelen elnézett oldalra; minha nem akarná hogy belenézzek a szemébe majd lehorgasztotta a fejét és így szólt:

-Te vagy Hiro Areo?- majd rám emelte a tekintetét és zöld szeme csak úgy ragyogott a kintről beszűrődő napfényben.

Most rajtam volt a meglepettség része. Ilyen szép szemeket még soha nem láttam, de vajon honnan a fenéből ismer engem. Biztos voltam benne hogy még nem láttuk egymást. Az arcát nehezen láttam a naptól ezért meghökkenve csak ennyit tudtam kinyögni hogy:

- Elhúznád a sőtétítőt egy kicsit?- felállt és teljesítette a kérésemet, mintha azt muszáj lett volna neki megtennie. Majd viszaült a helyére tekintetét a vonat aljának szegezve mintha át szeretne látni a padlón.

-Te vagy Hiro Areo?- szögezte nekem megint a kérdését most már kicsit nagyobb nyomatékkal a hangjában mint az előbb tette.

- Igen Hironak hívnak, de te ezt honnan tudod?? Miért nem válaszoltál a kérdésemre?-megpróbáltam teljes nyugalommal beszélni bár nem nagyon jött össze. Kicsit furcsa volt számomra, hogy egy vadidegen valaki tudná a nevem. Nem vagyok az a nagyon barátságos típus, akinek annyi barátja van ,mint a tenger és mindenki ismeri, szereti.

- Azért bámultalak, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy valóban te vagy-e Hiro Areo.- ujjal mutatott hogy próbáljak kicsit közelebb hajolni hozzá bár nem nagyon jött össze ugyanis az ölemben pihent még mindig Lora feje. Majd suttogva így szólt.-Szükségünk van rád. Ahova mész ott már várnak rád tudják, hogy ott leszel. De ha mellettem maradsz nem eshet bántódásod.

A hangjában hatalmas nyugalom csengett amitől még énis megnyugodtam egy pillanatig, pedig nem valami olyasmit mondott mint például"nyugodj meg drágám téged szeretlek a világon a legjobban".- Ezt mindig apa mondja el nekem minden lefekvésnél.- A szemébe néztem és akkor.. Kimondhatatlan dolog történt. Szívem egy pillanatra elfelejtette hogyan is kell dobogni. Elfelejtettem levegőt venni és hittem minden egyes szavát. Biztonságban éreztem magam mellette. A szemei. A szemei gyönyörűek voltak. Tökéletesen hozzáillet az arcához. Így, hogy megnéztem közelebbről és ő nem a földet fixírozta csodálatosan helyes fiú volt.

-Kik várnak rám ott??- kérdeztem miután ismét a földre pillantott és újra dobogni kezdett a szívem és kaptam levegőt is.

Megpróbáltam levenni a tekintetemet róla és többet nem ránézni. Féltem, hogy megint elkapna ez az érzés. Nem tudom micsoda volt ez és hogy miért éreztem. Nem akartam még rá gondolni sem, hogy az lenne. Gyorsan elfolytottam mindent, ami ezzel kapcsolatosan feltört bennem. Míg a szívembe vissza nem költöztettem azt a félszet, aminek benne kellett volna maradnia mindvégig.

-Csak bízz bennem és akkor minden rendben lesz.-válaszolt a kérsésemre-Nem vagy éhes?? Reggeliidő van lassan enned kell valamit neked és a barátnődnek is.- Ekkor már talpon volt.- Keltsed fel addig hozok valami harapnivalót.

-Oké.- azzal ő kiment a kupéból. meglepetten néztem utána. egy szempillantás alatt eltűnt.

Megfogadtam a tanácsát és felkelltettem Lorát. A kérdése az volt egyből:

-Már meg is jöttünk?

-Nem. Nem csak valami furcsa dolog történt. Beszélgettem azzal a fiúval, aki itt ül velünk együtt és..-kezdtem bele a mesébe mikor félbeszakított.

-Milyen fiú én nem látok... Jaaah az a fiú.- esett le neki a tantusz- Nagyon egy mogorva alak. Láttad mikor bejöttünk csak a vállát rántotta meg a kérdésemre. Fúúú- folytatta volna az oltását, ha félbe nem szakítottam volna.

-Hát, amint mondtam beszéltem azzal a fiúval, aki itt ül velünk. Most elment ételt hozni.NEKÜNK-nyomtam meg a szót- ezért nincs itt. De..-és akkor belépett az ajtón és én félbeszakítottam a mondókámat egy-Mindegy majd elmondom-mal.

- Bocsánatot kérek, hogy mikor bejöttettek ide csak vállat vontam. Remélem megtudsz bocsátani. Hirotól is elnézést kértem már. Rendeltem egy kis ételt kiengesztelésül. Nemsokára meghozzák.- mondta, olyan lágy hangon, amilyet még soha életemben nem hallottam fiú száját elhagyni. Még Lora is ellazította az ökölbenlévő kezét, amivel szerintem jól be szeretett volna neki mutatni.

-Ch- válaszolta rá Lora.- Kimegyek a mosdóba.-azzal elviharzott kicsapva a kupéajtót.

- Bocsáss meg neki. Nem sikerült kihevernie a kudarcot, amit okoztál neki, mikor besétált ide..-vettem át a szót. - De azért nagyon hálás neked, hogy megtetted ezt helyettünk. Nem szokott ilyen lenni. Nagyon kedves lány igazából. De azthiszem nem vagy szimpatikus neki.- fejtettem ki a véleményemet neki.

- Hát ami azt illeti most a folyósón motyog, hogy hogy lehet az, hogy velem egy senkivel rettentően jól elbeszélgetsz, aki fel sem ér a barátjával, de te a volt pasiját egyenesen utáltad. Nah most ért el a mosdóba.-mondta somolyogva.

-De te ezt honnan tudod??- kérdeztem meglepődve.- Te hallod hogy mit motyog? Ez nagyon abszurd és nem jó tréfa.

-Ez nem tréfa, ez a valóság. Ki tudom terjeszteni a hallásomat egy mérföld távolságra is akár. Igaz az nem valami sok de ezt még tanulom. De, aki ilyen közel van, azt könnyen meghallom.. Csak koncentrálni kell hozzá. Próbáld meg te is nagyon egyszerű dolog.-bíztatott.

-Jólvan. Mit veszíthetek?- ezt kölőti kérdésnek szántam és ő megint elsomolyogta magát.

-Húnyd be a szemed. Na akkor most próbáld meg hogy csak a hangokat figyeled.- adta az utasításokat- próbálj csak a barátnőd hangjára koncnetrálni. De légy nagyon nyugodt. Vegyél egy mély levegőt-itt megfogta a kezem és a szívem majdnem kiugrott a helyéről-majd lassan engedd ki.

Tényleg igaza volt. Tényleg hallottam hogy Lora mit motyog a kabin felé haladva.

"Mit képzel ez a lány?? Azt hiszi, hogy nekem jólesik, hogy vadidegen fiúkkal így elvan? Na jólvan nem mutatom ki, hogy nem tetszik ez az egész.- motyogta és akkor elengedte a kezem. Mert elég közelről hallatszódott a léptei zaja. Én abba hagytam a konycentrálást. Kizökkentett, hogy már nem pihen a kezem az ő meglehetősen meleg kezében.

- Nah hallottál valamit?-csak bólintottam egyet.-Elsőre nem is volt olyan rossz ugye?-kérdezte. Kinyitottam a szemem. Ő egy széles mosolyt engedett felém.

Valaki kinyitotta a kupéajtót. Lora volt az. Ránéztem és elsomolyogtam magam. Odacsörtetett az ablakhoz és felhúzta a sötétítőt. Fényáradatot zúdítva ránk. Kicsit visszahőköltünk mind a ketten. Majd tíz percig senki nem szólalt meg . Mígnem újra kinyílt az ajtó és egy kocsit toló picike hölgy nézett be hozzánk. A ruhája egyszínű rózsaszín egyenruha volt. Arcát ráncok ölelték körbe. Szája pedig kedves mosolyra húzódott.

- Meghoztam az ételt, amit rendelt úrfi.- mondta slampos orrhangon, közben pedig jól végigmért a szemével minket.

-Nagyon szépen köszönjük, itt a pénz a visszajáró a magáé.- mondta megint azon a lágy hangon, amit az előbb Lora megenyhítésére használt.

Kifizette az ételt, elvette a nőtől és odaadta nekünk. Az első adagot Lorának nyújtotta. Gyorsan vetettem egy szúrós pillantást barátnőmre, hogy vegye el. Ő kelletlenkedni kezdett, de beadta a derekát. Majd nekem nyújtotta át a következő adagot, aminek az oldalán volt egy papír darabocska. Megpróbáltam úgy elolvasni, hogy Lora ne lássa. Fogalmam sincs arról mikor írhatta nem emlékszem rá, hogy írt volna valamit is. A papírdarabocskán csak ennyi állt:"A Hűség mindig mögötted sétál." Gyorsan átfutottam a szöveget, de nem nagyon fogtam fel mit is írt rá. Nagyon szép betűkkel írt olyan volt mint a múltszázadból olvastam volna ki egy kódexből. Elmosolyogtam magam és észrevétlenül belecsúsztattam a zsebembe a papírkát. Nekiálltam enni azt ami a tányéromban volt. Szokásos volt.. Hamburger sültburgonya és kechup. Hát jólesni jólesett, mert már 9 felé járt az idő és keztem érezni, hogy éhes vagyok. Nem ettem meg mindet. Azért elég nagy adag volt.

Mikor mindegyikünk félretette a tányért. Elvette és szó nélkül kiszaladt vele. Kaptam is az alkalmon, hogy meséljek Lorának mi volt mikor kiment a mosdóba. Odafordultam hozzá és csak úgy dőltek belőlem a szavak.

-Naszóval ott fejeztem be, hogy beszélgettünk. Megkért hogy bízzak meg benne és...- akkor természetesen megint benyitott ismét belémfolytva a szót. Mondhatom remek kondiban van, hogy két perc sem telt el a távozása óta, de megjárta a konyhát.Én most úgy éreztem, hogy meg kell említenem neki:

-Hallod mi vagy te? Versenyfutó? Két perc alatt végigjártál kb három kocsit oda vissza és még el sem fáradtál.-a hangom elég könnyed és sima lejtésűvé sikerült.

-Hát, ami azt illeti nem vagyok az- néz a szemembe és mosolyog.-Csak találkoztam azzal a kedves hölggyel, aki behozta nekünk az ételt.

Mondókája alatt végig engem bámult és közben elfoglalta a helyét. A pillantása annyira hivogató.

Lora egyikőnkről a másikunkra pillantgat majd egy hangos köhögéssel jelzi, hogy nem vagyunk egyedül, majd hangosan így szól:

-Hát azthiszem én olvasok-és felém küld egy lesújtó pillantást.

Bólintok és visszafordulok ahhoz a csodálatos zöld szempárhoz. Ahogy egymást bámuljuk az olyan... Nem is tudom... Olyan természetfeletti. A szemei annyi kérdést tesznek fel bennem és fogalmam sincs arról, hogyan tehetném fel neki.
Egy szörnyen gyors és hirtelen mozdulatot tesz a táskája irányába. Belenyúl és és elővesz belőle egy nagyon csinos kis jegyzetfüzet félét. Írni kezd bele egy penna szerű tollal. Pár perc sem telik bele már ír is nyújtja nekem a füzetecskét, amiben egy fél oldalnyi szöveg volt írva ugyanazzal a gyönyörű írással, mint a kis cetlin is. Teljesen el voltam ragadtatva azoktól a művészi betűktől. Bár a szövege nem volt olyan kellemes, mint a betűk vonása. Aggodalmat, félelmet és fájdalmat tökrözött.

A szöveg így szólt:
Sajnálom hogy nem tudok kedves dolgokról írni. De a tényektől nem foszthatlak meg bármennyire is megtiltották. Az életed is veszélybe kerülhet. Én ezt nem szeretném. Rengeteg mindent feladtam emiatt. Muszáj segítened.Már nincsen más esélyünk.A Cél az egyensúly. Ha nincs egyensúly, katasztrófa fog történni. A világaink összeomlanak. Nem lesz semmi, ami visszafordíthatná ezt, csak, ha te nem lépsz közbe. Vissza kell szerezned a jogos tulajdonodat, amit apád eldobott egy ember miatt. Édesanyád miatt. Édesapád világunk királya lett volna ha bele nem szeret édesanyádba. Végzetes hibát követett el. Egészen mostanáig sikerült megfékezni az indulatokat. De már nem tudjuk. Segíts hogy az egyensúly megmaradjon. Te vagy a jogos örökös. Ne engedd, hogy más elfoglalja azt, ami nem az ővé!

Az írást többször is el kellett olvasnom. Bár hiába olvastam el újra és újra. Egy mukkot nem értettem belőle. Miféle másik világ? Apám király?? Lemondott a trónról?? Anyám miatt??

Azthiszem nem kell tudnia arról, hogy ebből egy szót sem értettem. Hát mosolyogva átnyújtottam neki a füzetet és bólintottam egyet. Bár ezt fogalmam sincs miért tettem de látszólag tetszett neki, mert elmosolyodott.

Sokáig forgattam a fejemben a szavakat, de semmi olyan különleges dolog nem jutott az eszembe, amiből rájöhetnék arra, hogy vajon igaz-e az, amit ez a srác mondott, akinek még a nevét sem tudom. De ez mindegy. Nagyon fáradtnak érzem magam, ezért eldőlök az ülésen. Egyikük sem szól. Látják ők is, hogy eléggé ki vagyok fáradva.

második fejezet.

Eltelt az utolsó pár nap is az iskolából és ma délután lesz a Bizonyítványosztás. Mellé még elég jól benyaltam édasenyáéknak, úgyhogy lehet hogy ez is kicsit befolyásolhatja azt, hogy elengednek, ha a jegyeim nem felelnek meg teljesen annak amit szerettek volna.
A kezembe kaptam osztályfőnöktől a bizonyítványomat. Kommentárként még hozzáfűzte, hogy reál tagozatos lévén kicsit erősíthetném a nyáron a matematika tudásomat. Megígértem neki, hogy megpróbálom és átnyújtotta nekem a kis füzetet, ami eldöntheti a nyaram sorsát. Hogy lesz-e kiruccanás Magyarországra vagy sem. Kinyitottam, és láss csodát egyetlen tantárgyból kaptam csak közepest. Matemaitkából. A többi mind jó meg példás volt és ennek nagyon örültem. Lehet, hogy Fortuna rám kacsint és elmehetek ebből a városból. Kizökkenthetem magam a monotonitásból.

Remegő kézzel adtam át a bizonyítványomat a szüleimnek és teli reménnyel hogy elengednek. Apuka csak hümmögött egyet aztán megakadt valamin a szeme. Egyből tudtam, hogy ez nem jó jel, de anya csak elismerően bólogatott. A legnagyobb meglepetésemre apa adta át nekem a hírt.

- Hát kislányom csak egy feltétellel mehetsz el a barátnőddel..- kezdte lassan és minden szavát nagyon megfontoltan mondani. De a feltételt még mindig nem akarta kimondtani. Keményen két percet vártam mire befejezte a mondatát.- ha nagyon vigyázol magadta ott a messzeségbe.

-Tessék??-nem tudtam elhinni, hogy ezt a mondatot édesapa szájából hallhatom. De ő csak bólogatott, hogy jól hallottam. A nyakába ugrottam és pusziözönt zúdítottam rájuk. Mire lenyugodtam ott volt a kérdés bennem.

- De egy csomó cuccom nincs is még meg. Mi van akkor ha esni fog?-siránkoztam. De anya felált és elővett egy nagy zacskó holmit.

-Bátorkodtam nélküled beszerezni a dolgokat. Esernyőt is vettem. Narancssárgát. Tudom, hogy nagyon szereted azt a színt és úgy gondoltam örülni fogsz neki.- és én megint pusziáradatot zúdítottam a szüleimre.

Majd visítva elrohantam telefonálni, hogy beleegyeztek Lora válasza egy: meghökkent természetes, hogy belegyeztek volt. Mondtam neki, hogy már elkezdtem pakolni a cuccokat a táskámba. Lora nagyon boldog volt, aztán közölte velem, hogy már ma este nála kell aludnom, mert holnap tőle indulunk útnak és szeretne az apukája még néhány dolgot elmondani a magyokról. Letettem a kagylót és mindent sorba megcsináltam. Először is összepakoltam és elbúcsúztam drága szeretett szüleimtől- mintha egy életre mennék el úgy csináltak.- Aztán átmentem Lorához ott kiörültük magunkat. Megtanultunk pár dolgot a magyarokról. Például, hogy itt sok nemzetiség él és ezért kevésbé megbízhatóak az emberek- ami szerintem tök butaság mert Párizs is tele van különböző emberekkel mégis egy csomó mindenkiben megbízok- és, hogy hogyan kell köszönni, elköszönni kérni, vagy nem kérni valamit. Hát elég különleges a magyar nyelv és nagyon nehéz is. Majd beletört a nyelvem abba a szóba hogy "napot".

A "gyorstalpaló" magyaróra után lefeküdtünk aludni.