6.fejezet

Hát ismét a vonaton ülünk. Nincsen témánk -legalábbis nekem nincsen-, ezért úgy voltam vele, hogy előkeresem, azt a szótárkönyvet és olvasgatom egy kicsit. Lora is olvasnivalót vett elő. Csak ő ugyanazt a regényt, amit tegnap, aminek nemtudom a címét, de majd megkérdezem. Hagytam hadd merüljön bele az olvasásba. Én pedig a könyvemet addig az ölemben pihentettem. Egy ideig bámultam rá és azon gondolkodtam, hogy hogyan szedhettem össze egy ilyen jó embert, mint Ő. Igaz talán Ő az egyetlen barátom, aki ismer engem. A többieknek a felszínes énemet mutatom. Szeretnék színésznő is lenni. Az életben is állandóan színészkedem. Mindig másmilyen arcomat mutatom meg. Mindenkinek másképp játszom el ugyanazt a szerepet. Sokat gondolkoztam azon vajon, miért teszem ezt. Mindig csak addig jutottam el, hogy ez nálam egy védekezési forma. Noha persze belegondolunk, mindenki szerepet játszik. Mindenki jobbnak mutatja magát, vagy legalább próbálja, mint ami.
A vonat megállt egy falucskában és ez zökkentett ki a gondolataim forgatagából. Igazából nem is falu volt. Csak első ránézésre. A táblára ami az állomáson ki volt akasztva Salzburg van írva. Igen meg is lepődtem, hogy már ennyi idő eltelt volna?? Ránéztem az órára és már egy órája a vonaton ültünk. Nagyon gyorsan elrepült az idő.

- Figyelj én elmegyek veszek egy ásványvizet. Nemsokára visszajövök. Te nem kérsz?- mondtam Lorának.

-De szívesen elfogadom. Köszi, hogy megkérdezted ha lehet, akkor mentes legyen. -válaszolta Lora egy széles mosollyal az arcán.

Mit volt mit tenni tényleg kimentem ásványvizet venni. Vagy három kocsit végigjártam mire találtam egy helyet, ahol vehettem vizet. Nem egyedül álltam ott. Épp előttem volt egy fiatal srác maximum olyan 18 éves lehetett. Előtte is volt egy idős hölgy, aki éppen szidta az eladót, hogy mi az, hogy itt nem árulnak savanyú cukorkát. De az eladó sem volt valami túl udvasias. Közölte a nénivel, hogy nem édesség üzlet vagyunk, hanem csak egy egyszerű kis minibolt, ahol újságot, vizet, rágót és csokoládét lehet kapni. A néni nagy puffogva vett hát egy tábla csokoládét és visszaindult oda ahonnan jött. A fiú egy újságot kért. A hangja elég érett volt ahhoz képest, hogy csak egy 18 éves fiúnak ítéltem meg. Megkapta amit kért és félreállt, de nem indult útnak az ajtó felé. A vonat elindult és ez kicsit bezavart.

-Mit adhatok?-kérdezte még egy pici inger hallható volt a hangjában.

-Ohh.. elnézést kicsit elgondolkodtam. Szeretnék egy savas meg egy mentes ásványvizet és egy tábla csokoládét. -válaszoltam egy kis lámpalázzal a hangomban.

A fiú a szemeit rajtam pihentette, ami kicsit zavaró volt. Megkaptam amit kértem, kifizettem, majd elindultam az ajtó felé. A fiú megáll előttem és úriember módjára kinyitja a kocsi ajtaját. Megköszönöm majd tovább sietek a kupénk felé..

-Szia figyelj nem akarok tolakodó lenni, de nagyon szép lány vagy és gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit. -duruzolta mély erőteljes hangján.- A nevem Jan.

-Szia. Sajnálom, de minden vágyam az, hogy nekiállhassam megenni ezt a tábla mogyorós csokit.- válaszoltam neki a vállam felett.-Na meg persze nem szeretek beszélgetni, de a barátnőm biztosan örülne a társaságodnak. Nagyon szeret beszélni, és ő is nagyon szép lány. Szebb nálam. Ohh és az én nevem Hiro. Örvendek.

Folytattam az utamat a fiúval a sarkamban, akit Jannak hívtak, majd hirtelen megtorpanok egy ajtó előtt. Ivo Rocher ül bent a kabinban és egy újságot olvas. Rácsodálkoztam.

- Hát ha ő a barátnőd akkor inkább lemondok róla köszi.- motyogta elég halkan.

-Jaj nem dehogyis. Csak azthittem, hogy ismerem azt a fiút ott bent, de tévedtem.- hadartam.

Megérkeztünk és öröm volt leülni a kabinunkba.

-Lora ő itt Jan és szeretne megismerni közelebbről is -fordultam Lorához majd onnan Janhoz- Jan ő Lora a barátnőm. Beszélgessetek.

Lora tekintete csodálkozóról lággyá vált és tett egy elismerő pillantást rám. Ez azt jelentette, hogy tetszik neki a srác. Köszöntek egymásnak. Jan leült Lora mellé és nekiálltak cseverészni. Először az időjárásról később már mikor úgy belemelegedtek kérdezgették egymást. Sok olyan dolgot találtak, amiben hasonlítanak egymásra. Megtudtuk azt, hogy ő is Magyarországra igyekezik, de ő ott fog dolgozni. Felajánlotta Lora, hogy ha lesz egy kis szabadideje látogassa meg őt, vagyis minket. Nagyon örült a meghívásnak. Felírta a címet meg minden és körülbelül 3 órán át folyamatosan beszélgettek. Mindenről ami éppen eszükbe jutott, én meg csendesen meghúzódtam velük szembe és a szótárba merültem, majd Lora felkiállt.

-Ohh már magyarországon vagyunk.

Lorának annyira megjött a kedve a beszélgetéshez, hogy szinte már ordibálta a meséit. Azt hiszem ezt kicsit meguntam és kislisszoltam a kupéból.. Kicsit visszamentem és találtam egy üres kabint. hát fogtam magam és beültem. Végre egy kis csend. Már kicsit zavart az állandó kiabálás meg sikítozás.
Már vagy egy negyed órája üldögélek forgatgatom a könyvecskémet mikor nyílik az ajtó és egy széles mosolyt látok először, majd azt a gyönyörű zöld szempárt. Ivo lépett be és leült velem szembe. Nagyon boldognak látszott, bár én nem értettem. Azt hittem elkenődött a szemfestékem vagy valami.

- Hiro! Örülök, hogy látlak és annak is, hogy nem esett bajod. Még ép és egészséges vagy. Csodálatosan szép vagy ma. Még szebb, mint tegnap voltál. Hogy telt az éjszakád? Mi..- dőlt belőle a mondandója.

-Ácsi-ácsi-ácsi. Dugulj már be egy kicsit. Úgy üdvözölsz mintha nem is tudom; legjobb barátok lennénk, akik nem találkoztak már több éve és zúdítod, zúdítod rám a szavaidat.- buktam ki elég ingerülten.

- Bocsáss meg, de annyira örülök, hogy látlak. Bocsáss meg, hogy tapintatlan voltam. bocsáss meg..

-Jólvan na megbocsátok mindent csak ne kérjél többet rendben??

-Igen. Megértettem kisasszony. -arcáról nem lehetett semmivel sem levakarni, azt a buta mosolyt.

Próbált kifaggatni attól a pillanattól kezdve, hogy elváltunk. Mint, akinek kötelező lenne számot adnia minden dologról, ami éppen vele történik. Nem akartam nagyon társalogni, ezért szinte minden kérdésére tőmondatban válaszoltam. Ezzel sikerült kicsit lehervasztanom a mosolyt az arcáról, de még mindig vidám volt. Fél órán keresztül csak faggatott, majd beállt a beszédében egy kis szünet. Nyílik az ajtó és a kalauz közli velünk hogy 10 perc és a Fővárosba érkezünk. Ennek nagyon örültem. Végre leszálhatok a vonatról és végre elválhatnak az útjaink ezzel a bolond fiúval, aki szerintem teljesen kiszámíthatatlan. Hol vidám, hol pedig ilyen halálsorvasztó szövegeket nyom és állandóan azt bizonygatja, hogy nekem kell megmentenem az egész világot. Sajnálom, hogy szegénynek agyára ment a tévé meg a számítógépes játékok.

-Sajnálom de vissza kell mennem a cuccaimért a saját kis kabinomba. Remélem, hogy még a jövőben összefutunk-bár ennek az ellenkezőjét kívántam.

-Hát persze, hogy összefutunk. Ohh és ne felejtsd el egyetlen szavamat sem. -kiabált utánam a folyósón.

-Hidd el ezt az élményt nem lehet elfelejteni- motyogtam az orrom alatt és elengedtem egy gúnyos mosolyt.

Sikerült visszajutnom Lorához, aki még mindig azzal a fiúval beszélt, akit odavittem neki. Közöltem velük, hogy kürölbelül még 5 perc és leszállhatunk a vonatról. Szegénykéim nem nagyon örültek a híremnek. -biztos vagyok benne, hogy még órákig tudtak volna beszélgetni a semmiről.
Búcsút vettek egymástól, Lora odaadta neki a címét meg a telefonszámát, hogy majd keresse fel, ha lesz egy kis szabadideje. Jan örömmel fogadta és megigérte, hogy amint csak tud ott is lesz és majd elmehetnénk mondjuk egyet fagyizni vagy valami. Hármasban. Természetesen én nem újongtam az ötletért. Semmi pénzért nem lennék gyertyatartó, ha éppen letévedne.
A vonat megállt és végre leszálhattunk. A pályaudvar igen kellemes hely lehetne, csak hát kicsit szemetes. Éppen hogy leszálltunk Lora unokaöccse, aki talán egy évvel lehetett fiatalabb nála, de mégis két fejjel volt magasabb nálam, már várt minket. Először magyarul kezdett beszélni, amiből alig értettem valamit, de azért rá tudtam jönni, hogy mit is szeretne valójában. Még jó, hogy Lorának van egy alapfokúja magyarból és ő megértette, hogy kint vár a nagybátyja a kocsiban. A fiú nagyon rendes volt segített kivinni a csomagjainkat, majd ott a kocsiban bemutatkoztam az egész családnak, hogy ki is vagyok valójában és megtudhattam, hogy unokatestvérét Krisztiánnak hívják, ami egy elég gyakori magyar név. Neki olyan félhosszú haja van ,ami elég világosbarnának mondható. A szemét gondolom az édesanyjától örökölhette mert nagyon szép kék szemei voltak. A száját viszont édesapjától. Szinte ugyanazt a vékony ajkakat láttam mind a két emberen. Nekem ennyi elég is volt.
Nagybátya egy nagyon kedves ember, tele mosollyal és szerettettel. Ő egy igen alacsony ember, bár még ígyis magasabb volt mint én. Sötétbarna haja szanaszét állt a fején, mint valami boglya. A szemldöke igen dús és a szemei beesettek. Kicsit sápadtas bőre van. Nagyon örült hogy megismerhet. az ő neve Jean.
A feleségéről megtudtam, hogy magyar származású és megállapítottam, hogy egy nagyon szép szőke nőt látok, égszínkék szemekkel dús ajkakkal és hogy egy 5 centivel biztosan magasabb volt a férjénél. Őt Klárának hívják. Erre az ismeretségre körülbelül fél óra alatt tettünk szert. Az út többi idejét azzal töltöttük, hogy faggatták Lorát, hogy vannak a szülei és, hogy ők mikor látogatják meg őket és, hogy milyen lett a bizonyítvány meg miegymás. körülbelől másfél órát kocsikázhattunk. nekem szerencsém volt, mert nem sokat értettem abból, amit körülöttem beszéltek ugyanis magyarul beszéltek. Meghúzódtam a vezető ülés mögött és néztem a gyönyörű tájat. Egészen csodálatos volt.