Behunyom a szemem és azt hiszem rögtön el is aludhattam. Nem érzékeltem a külvilágot. Hatalmas csend lett körülöttem és minden nagyon sötét volt. A szemem nehezen, de megszokták a sötétet. Egy folyósón álltam. Egy nagyon hosszú folyósón, aminek nem láttam a végét. Elindultam a végét keresve. Furcsa érzésem volt. Ismerősnek tűnt a hely, mintha már jártam volna itt valamikor nagyon régen. Aztán hangokat hallottam a hátam mögül. Furcsa hangokat. Rémisztőeket. Felcsendült a haláli kacaj. Kirázott a hideg és valahogy tudtam sietnem kell. El kell érnem a folyósó végét. Muszáj elérnem hogy élhessek. Mögöttem maga a halál közeledett. Egyre közelebb halottam. A gyors léptek már kevés volt; rohannom kellett. Futottam, de a folyósó végét még mindig nem találtam. Hátrapillantva egy vörös szempárt láttam. Egyre közelebb és közelebb ért. Végül utolért, rámvetette magát és megint felkacagott. A szája széles mosolyra húzódott és én tudtam hogy nincs tovább, itt a vég. Egy éles fájdalmat éreztem a szívem felett, elsíkítottam magam és hirtelen... A fiú hangját hallottam. Kiabálva könyörgött nekem. Egyszeriben az egész folyósó köddé vált és megint a vonaton voltam, de a fájdalom a mellkasomon megmaradt. Kinyitottam a szememet Lora és a srác arcán megkönnyebülés látszott.
-Jólvagy?? Sikítottál nincsen semmi baj?- szegezte nekem a kérdéseit Lora.
-Sikítottam? Valóban?- kérdeztem vissza megdöbbenve. Azt hittem, hogy csak álom volt. De a valóságban is? Meg voltam lepődve. De ők is.
-Figyelj, biztosan csak rosszat álmodtál. Tudod mit? Kimegyek és megkérdezem a kalauztól mikor érünk Münichbe rendben? Meg szerzek neked egy kis hideg valamit.- azzal gyorsan kicsapva a kupé ajtaját nekiállt rohanni.
-Figyelj csak. Elmondanád mit álmodtál?- kérdezte félve.
-Azt hiszem nem akarom felidézni az álmomat szóval bocsi.- azzal a mozdulattal a szívemhez húztam a kezem.
-Kérlek!- nézett rám azzal a lehengerlő tekintetével, aminek nem lehet ellenálni. Majd odaült mellém és elhúzta a kezemet és a polómat a szívemtől, ahol egy ronda nagy heg éktelenkedett, ami eddig nem volt ott. Meglepődve néztem a sebet. Végig akartam rajta húzni az ujjamat de nem sikerült. Égetett. Olyan volt, mint valami izzó dolog, parázs vagy nem is tudom.
Elengedte a polómat majd félrenézett.Énis elnéztem arra amerre ő bámult. Gondolkodott.
-Tudod az addig rendben van, hogy te engem ismersz, fújod kívülről a családom és az én életemet de én eddig csak azt tudtam meg rólad, hogy egy különleges személy vagy. Mondd csak mikor leszel hajlandó végre bemutatkozni?
- Ivo Rocher. A második legősibb családból. - közölte hatalmas méltósággal a hangjában még mindig azt a pontot bámulva amit eddig. De legalább mostmár tudom a nevét.
-Azthiszem ez az egész, amiatt a buta irományod miatt van. Ha nem írtál volna olyan sületlenségeket, akkor biztosan nem álmodam volna azt, hogy meghalok...
-Én csak a valóságot...Te azt álmodtad hogy meghalsz? Hogyan haltál meg?-fürkészett érdeklődőn.
-Hát amire emlékszem az egy vörös szempár és egy tőr, amit pont ide szúrtak a mellkhasomba. Na persze, aminek meglátszik a helye csak, hogy én ezt nem értem. Mért lett heg ott, ahol álmomban megszúrtak?Hiszen ez csak egy álom volt és felébredtem még azelőtt, hogy meghaltam volna..
Még mindig a gondolataiban volt elmerülve majd hirtelen rám nézett kemény szemekkel és a szavamba vágott.
-Ez nem csak egy szimpla álom volt. Ha nem ébredsz fel akkor tényleg meghaltál volna álmodban. Ez mind az ő művűk. Bármit megtesznek csak azért, hogy ne kerülhessél a trónra.
Ami azt illeti kezdett zavarni az, hogy olyan furcsaságokról beszél nekem, mint a trón meg királyság meg egyensúly meg miegymás. Biztosan téved én nem lehetek az, akinek ő hisz. Lehet, hogy van másik Hiro Areo Franciaországban.
2010. november 27., szombat
harmadik fejezet.
A reggel hamar eljött és nagyon álmosan keltem. Felráztam Lorát, hogy egy óra múlva indul a vonatunk és addig még össze kell készülődnünk. Különben lekéssük a vonatot. Kikászálódtunk az ágyból, mind a ketten nagyon boldogok voltunk. Igaz Lora kicsit szomorú volt, hogy a barátján kényszerszakítást hajtott végre aminek a vége az lett hogy a gyerek dobta és másnap már egy másik lánynak tette a szépet. Ezt nem mondta de én láttam rajta.
A vonatunk késett tíz percet úgyhogy éppen elértük. De mivel ezzel megyünk végig egészen Münichig ezért nem nagyon aggódtunk miatta. Igazából megnyugodtunk ugyanis a következő csak másnap ment volna. Az út úgy körülbelül 3 órás lesz Luxemburgig, onnan még 4 óra körülbelül még elérünk Münichbe. Münichből meg márcsak 6 órácska és Bécsben vagyunk onnan 2,5 óra mire eljutunk a célállomásra Budapestre. De mivel ez is rengeteg idő ezért Münichben Lora nagyszüleinél alszunk. Másnap reggel megy leközelebb a vonatunk. Szóval két nap mire elmegyünk oda és Kettő nap vissza. Hát szerintem jólesz.
Elbúcsúztunk Lora szüleitől- ők vittek ki az állomásra- és felszáltunk a vonatra. Kerestünk egy kabint, amiben a lehető legkevesebb embert találtuk. Hát ilyen nemsok volt csak egy. Abban egy velünk egyidős forma fiú ült. Megkérdeztük hogy beülhetünk-e abba a kupéba amiben ő foglalt helyet. Még fel sem pillantott a kérdésre csak megvonta a vállát. Mi összenéztünk és úgy döntöttünk, hogy igennek vesszük. Így aztán kérdés nélkül bekászálódtunk a csomagjainkkal és helyet foglaltunk. A srác nagyon ellenszenvesen viselkedett. Mint aki mérgelődik, hogy meg mertük szólítani vagy ilyesmi. Nemtudtam hogy miért de hatalmas negativitást sugárzott felénk. Biztosra vettem azt, hogy nem szeretné hogy ott legyünk. Külsőre nem nagyon volt feltűnő. Az arca elég kedvesnek tűnt ellentétben a viselkedésével. Ébenfekete haja ragyogott a felkelő nap fényében. A szemét nem láttam. Ha lehet azt mondani egy 16 éves fiúra hogy izmos hát ő az volt. Az is lehet hogy tornázik.De túl magas. Még így ülve is nagyon magas. Ezt a gyors elemzést elvégeztem addig még Lora bevánszorgott és elrakta a hatalmas csomagját. Ő több holmit pakolt be, mint én és mikor végre sikerült nekem is bepakolnom a poggyászaimat a kupéba a vonat megindult és mi mégegyet intettünk a búcsúzó la' Pousse szülőknek.
-Azthiszem van egy kicsi időnk a pihenésre- szóltam oda Lorának de nem túl hangosan.- ha fáradt vagy nyugodtan aludhatsz még egyet. Eléggé korán keltünk. Ha van kedved rám is dölhetsz.
Amint megszólaltam a fiú felemelte a fejét és rám bámult, mint akinek nincsen ki a négy kereke vagy ehhez hasonló. Úgy csináltam mintha észre sem vettem volna, de a szemem sarkából láttam, hogy még mindig engem néz és az arcomat fürkészi. Nemtudom, hogy mit keres rajta, ezért megpróbáltam olyan arcot vágni amiből semmit nem tud kiolvasni senki. Hát azthiszem nem nagy sikerrel.
-Hát ami azt illeti igen álmos vagyok még- egy hatalmas ásítással tette nyomatékossá a dolgot.- Te nem vagy álmos??
-Áhh dehogy én kipihentem magam.-igazából most hazudtam-Én addig olvasok. Pihenj csak.
Elővettem a könyvemet elhelyezkedtem, Lora elhelyezte a fejét az ölembe és már szuszogott is. Tényleg nagyon fáradt volt. Én próbáltam a könyvre koncentrálni de még mindig éreztem a fiú pillantását magamon, ami kicsit zavart. Néha-néha felpillantottam a könyvből mintha elgondolkodnék azon amit olvastam. Természetesen nem nagyon érdekelt most. Misztikus növények és állatokról szólt. Igazából a kedvenc témaköröm. Csak hát jobban érdekelt most az, hogy miért mered rám ennyire. Természetesen nem mertem a szemébe nézni inkább mindig az ablak felé pillantottam.
Semmi nem volt rajtam, amit ennyire feltűnően kellett volna nézni.
Még fél órán keresztül hagytam hadd bámuljon. De mivel semmit nem fogtam fel, hogy mit írtak a Indakus Toxicusról ezért rákérdeztem.
- Mi olyan érdekes van rajtam, hogy mióta megszólaltam indulás után azóta engem bámulsz??
Hát ami azt illeti sikerült meglepnem és felébresztenem a kérdésemmel gyereket. Vagy mondhatnám azt is, hogy megijesztenem ugyanis hirtelen elnézett oldalra; minha nem akarná hogy belenézzek a szemébe majd lehorgasztotta a fejét és így szólt:
-Te vagy Hiro Areo?- majd rám emelte a tekintetét és zöld szeme csak úgy ragyogott a kintről beszűrődő napfényben.
Most rajtam volt a meglepettség része. Ilyen szép szemeket még soha nem láttam, de vajon honnan a fenéből ismer engem. Biztos voltam benne hogy még nem láttuk egymást. Az arcát nehezen láttam a naptól ezért meghökkenve csak ennyit tudtam kinyögni hogy:
- Elhúznád a sőtétítőt egy kicsit?- felállt és teljesítette a kérésemet, mintha azt muszáj lett volna neki megtennie. Majd viszaült a helyére tekintetét a vonat aljának szegezve mintha át szeretne látni a padlón.
-Te vagy Hiro Areo?- szögezte nekem megint a kérdését most már kicsit nagyobb nyomatékkal a hangjában mint az előbb tette.
- Igen Hironak hívnak, de te ezt honnan tudod?? Miért nem válaszoltál a kérdésemre?-megpróbáltam teljes nyugalommal beszélni bár nem nagyon jött össze. Kicsit furcsa volt számomra, hogy egy vadidegen valaki tudná a nevem. Nem vagyok az a nagyon barátságos típus, akinek annyi barátja van ,mint a tenger és mindenki ismeri, szereti.
- Azért bámultalak, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy valóban te vagy-e Hiro Areo.- ujjal mutatott hogy próbáljak kicsit közelebb hajolni hozzá bár nem nagyon jött össze ugyanis az ölemben pihent még mindig Lora feje. Majd suttogva így szólt.-Szükségünk van rád. Ahova mész ott már várnak rád tudják, hogy ott leszel. De ha mellettem maradsz nem eshet bántódásod.
A hangjában hatalmas nyugalom csengett amitől még énis megnyugodtam egy pillanatig, pedig nem valami olyasmit mondott mint például"nyugodj meg drágám téged szeretlek a világon a legjobban".- Ezt mindig apa mondja el nekem minden lefekvésnél.- A szemébe néztem és akkor.. Kimondhatatlan dolog történt. Szívem egy pillanatra elfelejtette hogyan is kell dobogni. Elfelejtettem levegőt venni és hittem minden egyes szavát. Biztonságban éreztem magam mellette. A szemei. A szemei gyönyörűek voltak. Tökéletesen hozzáillet az arcához. Így, hogy megnéztem közelebbről és ő nem a földet fixírozta csodálatosan helyes fiú volt.
-Kik várnak rám ott??- kérdeztem miután ismét a földre pillantott és újra dobogni kezdett a szívem és kaptam levegőt is.
Megpróbáltam levenni a tekintetemet róla és többet nem ránézni. Féltem, hogy megint elkapna ez az érzés. Nem tudom micsoda volt ez és hogy miért éreztem. Nem akartam még rá gondolni sem, hogy az lenne. Gyorsan elfolytottam mindent, ami ezzel kapcsolatosan feltört bennem. Míg a szívembe vissza nem költöztettem azt a félszet, aminek benne kellett volna maradnia mindvégig.
-Csak bízz bennem és akkor minden rendben lesz.-válaszolt a kérsésemre-Nem vagy éhes?? Reggeliidő van lassan enned kell valamit neked és a barátnődnek is.- Ekkor már talpon volt.- Keltsed fel addig hozok valami harapnivalót.
-Oké.- azzal ő kiment a kupéból. meglepetten néztem utána. egy szempillantás alatt eltűnt.
Megfogadtam a tanácsát és felkelltettem Lorát. A kérdése az volt egyből:
-Már meg is jöttünk?
-Nem. Nem csak valami furcsa dolog történt. Beszélgettem azzal a fiúval, aki itt ül velünk együtt és..-kezdtem bele a mesébe mikor félbeszakított.
-Milyen fiú én nem látok... Jaaah az a fiú.- esett le neki a tantusz- Nagyon egy mogorva alak. Láttad mikor bejöttünk csak a vállát rántotta meg a kérdésemre. Fúúú- folytatta volna az oltását, ha félbe nem szakítottam volna.
-Hát, amint mondtam beszéltem azzal a fiúval, aki itt ül velünk. Most elment ételt hozni.NEKÜNK-nyomtam meg a szót- ezért nincs itt. De..-és akkor belépett az ajtón és én félbeszakítottam a mondókámat egy-Mindegy majd elmondom-mal.
- Bocsánatot kérek, hogy mikor bejöttettek ide csak vállat vontam. Remélem megtudsz bocsátani. Hirotól is elnézést kértem már. Rendeltem egy kis ételt kiengesztelésül. Nemsokára meghozzák.- mondta, olyan lágy hangon, amilyet még soha életemben nem hallottam fiú száját elhagyni. Még Lora is ellazította az ökölbenlévő kezét, amivel szerintem jól be szeretett volna neki mutatni.
-Ch- válaszolta rá Lora.- Kimegyek a mosdóba.-azzal elviharzott kicsapva a kupéajtót.
- Bocsáss meg neki. Nem sikerült kihevernie a kudarcot, amit okoztál neki, mikor besétált ide..-vettem át a szót. - De azért nagyon hálás neked, hogy megtetted ezt helyettünk. Nem szokott ilyen lenni. Nagyon kedves lány igazából. De azthiszem nem vagy szimpatikus neki.- fejtettem ki a véleményemet neki.
- Hát ami azt illeti most a folyósón motyog, hogy hogy lehet az, hogy velem egy senkivel rettentően jól elbeszélgetsz, aki fel sem ér a barátjával, de te a volt pasiját egyenesen utáltad. Nah most ért el a mosdóba.-mondta somolyogva.
-De te ezt honnan tudod??- kérdeztem meglepődve.- Te hallod hogy mit motyog? Ez nagyon abszurd és nem jó tréfa.
-Ez nem tréfa, ez a valóság. Ki tudom terjeszteni a hallásomat egy mérföld távolságra is akár. Igaz az nem valami sok de ezt még tanulom. De, aki ilyen közel van, azt könnyen meghallom.. Csak koncentrálni kell hozzá. Próbáld meg te is nagyon egyszerű dolog.-bíztatott.
-Jólvan. Mit veszíthetek?- ezt kölőti kérdésnek szántam és ő megint elsomolyogta magát.
-Húnyd be a szemed. Na akkor most próbáld meg hogy csak a hangokat figyeled.- adta az utasításokat- próbálj csak a barátnőd hangjára koncnetrálni. De légy nagyon nyugodt. Vegyél egy mély levegőt-itt megfogta a kezem és a szívem majdnem kiugrott a helyéről-majd lassan engedd ki.
Tényleg igaza volt. Tényleg hallottam hogy Lora mit motyog a kabin felé haladva.
"Mit képzel ez a lány?? Azt hiszi, hogy nekem jólesik, hogy vadidegen fiúkkal így elvan? Na jólvan nem mutatom ki, hogy nem tetszik ez az egész.- motyogta és akkor elengedte a kezem. Mert elég közelről hallatszódott a léptei zaja. Én abba hagytam a konycentrálást. Kizökkentett, hogy már nem pihen a kezem az ő meglehetősen meleg kezében.
- Nah hallottál valamit?-csak bólintottam egyet.-Elsőre nem is volt olyan rossz ugye?-kérdezte. Kinyitottam a szemem. Ő egy széles mosolyt engedett felém.
Valaki kinyitotta a kupéajtót. Lora volt az. Ránéztem és elsomolyogtam magam. Odacsörtetett az ablakhoz és felhúzta a sötétítőt. Fényáradatot zúdítva ránk. Kicsit visszahőköltünk mind a ketten. Majd tíz percig senki nem szólalt meg . Mígnem újra kinyílt az ajtó és egy kocsit toló picike hölgy nézett be hozzánk. A ruhája egyszínű rózsaszín egyenruha volt. Arcát ráncok ölelték körbe. Szája pedig kedves mosolyra húzódott.
- Meghoztam az ételt, amit rendelt úrfi.- mondta slampos orrhangon, közben pedig jól végigmért a szemével minket.
-Nagyon szépen köszönjük, itt a pénz a visszajáró a magáé.- mondta megint azon a lágy hangon, amit az előbb Lora megenyhítésére használt.
Kifizette az ételt, elvette a nőtől és odaadta nekünk. Az első adagot Lorának nyújtotta. Gyorsan vetettem egy szúrós pillantást barátnőmre, hogy vegye el. Ő kelletlenkedni kezdett, de beadta a derekát. Majd nekem nyújtotta át a következő adagot, aminek az oldalán volt egy papír darabocska. Megpróbáltam úgy elolvasni, hogy Lora ne lássa. Fogalmam sincs arról mikor írhatta nem emlékszem rá, hogy írt volna valamit is. A papírdarabocskán csak ennyi állt:"A Hűség mindig mögötted sétál." Gyorsan átfutottam a szöveget, de nem nagyon fogtam fel mit is írt rá. Nagyon szép betűkkel írt olyan volt mint a múltszázadból olvastam volna ki egy kódexből. Elmosolyogtam magam és észrevétlenül belecsúsztattam a zsebembe a papírkát. Nekiálltam enni azt ami a tányéromban volt. Szokásos volt.. Hamburger sültburgonya és kechup. Hát jólesni jólesett, mert már 9 felé járt az idő és keztem érezni, hogy éhes vagyok. Nem ettem meg mindet. Azért elég nagy adag volt.
Mikor mindegyikünk félretette a tányért. Elvette és szó nélkül kiszaladt vele. Kaptam is az alkalmon, hogy meséljek Lorának mi volt mikor kiment a mosdóba. Odafordultam hozzá és csak úgy dőltek belőlem a szavak.
-Naszóval ott fejeztem be, hogy beszélgettünk. Megkért hogy bízzak meg benne és...- akkor természetesen megint benyitott ismét belémfolytva a szót. Mondhatom remek kondiban van, hogy két perc sem telt el a távozása óta, de megjárta a konyhát.Én most úgy éreztem, hogy meg kell említenem neki:
-Hallod mi vagy te? Versenyfutó? Két perc alatt végigjártál kb három kocsit oda vissza és még el sem fáradtál.-a hangom elég könnyed és sima lejtésűvé sikerült.
-Hát, ami azt illeti nem vagyok az- néz a szemembe és mosolyog.-Csak találkoztam azzal a kedves hölggyel, aki behozta nekünk az ételt.
Mondókája alatt végig engem bámult és közben elfoglalta a helyét. A pillantása annyira hivogató.
Lora egyikőnkről a másikunkra pillantgat majd egy hangos köhögéssel jelzi, hogy nem vagyunk egyedül, majd hangosan így szól:
-Hát azthiszem én olvasok-és felém küld egy lesújtó pillantást.
Bólintok és visszafordulok ahhoz a csodálatos zöld szempárhoz. Ahogy egymást bámuljuk az olyan... Nem is tudom... Olyan természetfeletti. A szemei annyi kérdést tesznek fel bennem és fogalmam sincs arról, hogyan tehetném fel neki.
Egy szörnyen gyors és hirtelen mozdulatot tesz a táskája irányába. Belenyúl és és elővesz belőle egy nagyon csinos kis jegyzetfüzet félét. Írni kezd bele egy penna szerű tollal. Pár perc sem telik bele már ír is nyújtja nekem a füzetecskét, amiben egy fél oldalnyi szöveg volt írva ugyanazzal a gyönyörű írással, mint a kis cetlin is. Teljesen el voltam ragadtatva azoktól a művészi betűktől. Bár a szövege nem volt olyan kellemes, mint a betűk vonása. Aggodalmat, félelmet és fájdalmat tökrözött.
A szöveg így szólt:
Sajnálom hogy nem tudok kedves dolgokról írni. De a tényektől nem foszthatlak meg bármennyire is megtiltották. Az életed is veszélybe kerülhet. Én ezt nem szeretném. Rengeteg mindent feladtam emiatt. Muszáj segítened.Már nincsen más esélyünk.A Cél az egyensúly. Ha nincs egyensúly, katasztrófa fog történni. A világaink összeomlanak. Nem lesz semmi, ami visszafordíthatná ezt, csak, ha te nem lépsz közbe. Vissza kell szerezned a jogos tulajdonodat, amit apád eldobott egy ember miatt. Édesanyád miatt. Édesapád világunk királya lett volna ha bele nem szeret édesanyádba. Végzetes hibát követett el. Egészen mostanáig sikerült megfékezni az indulatokat. De már nem tudjuk. Segíts hogy az egyensúly megmaradjon. Te vagy a jogos örökös. Ne engedd, hogy más elfoglalja azt, ami nem az ővé!
Az írást többször is el kellett olvasnom. Bár hiába olvastam el újra és újra. Egy mukkot nem értettem belőle. Miféle másik világ? Apám király?? Lemondott a trónról?? Anyám miatt??
Azthiszem nem kell tudnia arról, hogy ebből egy szót sem értettem. Hát mosolyogva átnyújtottam neki a füzetet és bólintottam egyet. Bár ezt fogalmam sincs miért tettem de látszólag tetszett neki, mert elmosolyodott.
Sokáig forgattam a fejemben a szavakat, de semmi olyan különleges dolog nem jutott az eszembe, amiből rájöhetnék arra, hogy vajon igaz-e az, amit ez a srác mondott, akinek még a nevét sem tudom. De ez mindegy. Nagyon fáradtnak érzem magam, ezért eldőlök az ülésen. Egyikük sem szól. Látják ők is, hogy eléggé ki vagyok fáradva.
A vonatunk késett tíz percet úgyhogy éppen elértük. De mivel ezzel megyünk végig egészen Münichig ezért nem nagyon aggódtunk miatta. Igazából megnyugodtunk ugyanis a következő csak másnap ment volna. Az út úgy körülbelül 3 órás lesz Luxemburgig, onnan még 4 óra körülbelül még elérünk Münichbe. Münichből meg márcsak 6 órácska és Bécsben vagyunk onnan 2,5 óra mire eljutunk a célállomásra Budapestre. De mivel ez is rengeteg idő ezért Münichben Lora nagyszüleinél alszunk. Másnap reggel megy leközelebb a vonatunk. Szóval két nap mire elmegyünk oda és Kettő nap vissza. Hát szerintem jólesz.
Elbúcsúztunk Lora szüleitől- ők vittek ki az állomásra- és felszáltunk a vonatra. Kerestünk egy kabint, amiben a lehető legkevesebb embert találtuk. Hát ilyen nemsok volt csak egy. Abban egy velünk egyidős forma fiú ült. Megkérdeztük hogy beülhetünk-e abba a kupéba amiben ő foglalt helyet. Még fel sem pillantott a kérdésre csak megvonta a vállát. Mi összenéztünk és úgy döntöttünk, hogy igennek vesszük. Így aztán kérdés nélkül bekászálódtunk a csomagjainkkal és helyet foglaltunk. A srác nagyon ellenszenvesen viselkedett. Mint aki mérgelődik, hogy meg mertük szólítani vagy ilyesmi. Nemtudtam hogy miért de hatalmas negativitást sugárzott felénk. Biztosra vettem azt, hogy nem szeretné hogy ott legyünk. Külsőre nem nagyon volt feltűnő. Az arca elég kedvesnek tűnt ellentétben a viselkedésével. Ébenfekete haja ragyogott a felkelő nap fényében. A szemét nem láttam. Ha lehet azt mondani egy 16 éves fiúra hogy izmos hát ő az volt. Az is lehet hogy tornázik.De túl magas. Még így ülve is nagyon magas. Ezt a gyors elemzést elvégeztem addig még Lora bevánszorgott és elrakta a hatalmas csomagját. Ő több holmit pakolt be, mint én és mikor végre sikerült nekem is bepakolnom a poggyászaimat a kupéba a vonat megindult és mi mégegyet intettünk a búcsúzó la' Pousse szülőknek.
-Azthiszem van egy kicsi időnk a pihenésre- szóltam oda Lorának de nem túl hangosan.- ha fáradt vagy nyugodtan aludhatsz még egyet. Eléggé korán keltünk. Ha van kedved rám is dölhetsz.
Amint megszólaltam a fiú felemelte a fejét és rám bámult, mint akinek nincsen ki a négy kereke vagy ehhez hasonló. Úgy csináltam mintha észre sem vettem volna, de a szemem sarkából láttam, hogy még mindig engem néz és az arcomat fürkészi. Nemtudom, hogy mit keres rajta, ezért megpróbáltam olyan arcot vágni amiből semmit nem tud kiolvasni senki. Hát azthiszem nem nagy sikerrel.
-Hát ami azt illeti igen álmos vagyok még- egy hatalmas ásítással tette nyomatékossá a dolgot.- Te nem vagy álmos??
-Áhh dehogy én kipihentem magam.-igazából most hazudtam-Én addig olvasok. Pihenj csak.
Elővettem a könyvemet elhelyezkedtem, Lora elhelyezte a fejét az ölembe és már szuszogott is. Tényleg nagyon fáradt volt. Én próbáltam a könyvre koncentrálni de még mindig éreztem a fiú pillantását magamon, ami kicsit zavart. Néha-néha felpillantottam a könyvből mintha elgondolkodnék azon amit olvastam. Természetesen nem nagyon érdekelt most. Misztikus növények és állatokról szólt. Igazából a kedvenc témaköröm. Csak hát jobban érdekelt most az, hogy miért mered rám ennyire. Természetesen nem mertem a szemébe nézni inkább mindig az ablak felé pillantottam.
Semmi nem volt rajtam, amit ennyire feltűnően kellett volna nézni.
Még fél órán keresztül hagytam hadd bámuljon. De mivel semmit nem fogtam fel, hogy mit írtak a Indakus Toxicusról ezért rákérdeztem.
- Mi olyan érdekes van rajtam, hogy mióta megszólaltam indulás után azóta engem bámulsz??
Hát ami azt illeti sikerült meglepnem és felébresztenem a kérdésemmel gyereket. Vagy mondhatnám azt is, hogy megijesztenem ugyanis hirtelen elnézett oldalra; minha nem akarná hogy belenézzek a szemébe majd lehorgasztotta a fejét és így szólt:
-Te vagy Hiro Areo?- majd rám emelte a tekintetét és zöld szeme csak úgy ragyogott a kintről beszűrődő napfényben.
Most rajtam volt a meglepettség része. Ilyen szép szemeket még soha nem láttam, de vajon honnan a fenéből ismer engem. Biztos voltam benne hogy még nem láttuk egymást. Az arcát nehezen láttam a naptól ezért meghökkenve csak ennyit tudtam kinyögni hogy:
- Elhúznád a sőtétítőt egy kicsit?- felállt és teljesítette a kérésemet, mintha azt muszáj lett volna neki megtennie. Majd viszaült a helyére tekintetét a vonat aljának szegezve mintha át szeretne látni a padlón.
-Te vagy Hiro Areo?- szögezte nekem megint a kérdését most már kicsit nagyobb nyomatékkal a hangjában mint az előbb tette.
- Igen Hironak hívnak, de te ezt honnan tudod?? Miért nem válaszoltál a kérdésemre?-megpróbáltam teljes nyugalommal beszélni bár nem nagyon jött össze. Kicsit furcsa volt számomra, hogy egy vadidegen valaki tudná a nevem. Nem vagyok az a nagyon barátságos típus, akinek annyi barátja van ,mint a tenger és mindenki ismeri, szereti.
- Azért bámultalak, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy valóban te vagy-e Hiro Areo.- ujjal mutatott hogy próbáljak kicsit közelebb hajolni hozzá bár nem nagyon jött össze ugyanis az ölemben pihent még mindig Lora feje. Majd suttogva így szólt.-Szükségünk van rád. Ahova mész ott már várnak rád tudják, hogy ott leszel. De ha mellettem maradsz nem eshet bántódásod.
A hangjában hatalmas nyugalom csengett amitől még énis megnyugodtam egy pillanatig, pedig nem valami olyasmit mondott mint például"nyugodj meg drágám téged szeretlek a világon a legjobban".- Ezt mindig apa mondja el nekem minden lefekvésnél.- A szemébe néztem és akkor.. Kimondhatatlan dolog történt. Szívem egy pillanatra elfelejtette hogyan is kell dobogni. Elfelejtettem levegőt venni és hittem minden egyes szavát. Biztonságban éreztem magam mellette. A szemei. A szemei gyönyörűek voltak. Tökéletesen hozzáillet az arcához. Így, hogy megnéztem közelebbről és ő nem a földet fixírozta csodálatosan helyes fiú volt.
-Kik várnak rám ott??- kérdeztem miután ismét a földre pillantott és újra dobogni kezdett a szívem és kaptam levegőt is.
Megpróbáltam levenni a tekintetemet róla és többet nem ránézni. Féltem, hogy megint elkapna ez az érzés. Nem tudom micsoda volt ez és hogy miért éreztem. Nem akartam még rá gondolni sem, hogy az lenne. Gyorsan elfolytottam mindent, ami ezzel kapcsolatosan feltört bennem. Míg a szívembe vissza nem költöztettem azt a félszet, aminek benne kellett volna maradnia mindvégig.
-Csak bízz bennem és akkor minden rendben lesz.-válaszolt a kérsésemre-Nem vagy éhes?? Reggeliidő van lassan enned kell valamit neked és a barátnődnek is.- Ekkor már talpon volt.- Keltsed fel addig hozok valami harapnivalót.
-Oké.- azzal ő kiment a kupéból. meglepetten néztem utána. egy szempillantás alatt eltűnt.
Megfogadtam a tanácsát és felkelltettem Lorát. A kérdése az volt egyből:
-Már meg is jöttünk?
-Nem. Nem csak valami furcsa dolog történt. Beszélgettem azzal a fiúval, aki itt ül velünk együtt és..-kezdtem bele a mesébe mikor félbeszakított.
-Milyen fiú én nem látok... Jaaah az a fiú.- esett le neki a tantusz- Nagyon egy mogorva alak. Láttad mikor bejöttünk csak a vállát rántotta meg a kérdésemre. Fúúú- folytatta volna az oltását, ha félbe nem szakítottam volna.
-Hát, amint mondtam beszéltem azzal a fiúval, aki itt ül velünk. Most elment ételt hozni.NEKÜNK-nyomtam meg a szót- ezért nincs itt. De..-és akkor belépett az ajtón és én félbeszakítottam a mondókámat egy-Mindegy majd elmondom-mal.
- Bocsánatot kérek, hogy mikor bejöttettek ide csak vállat vontam. Remélem megtudsz bocsátani. Hirotól is elnézést kértem már. Rendeltem egy kis ételt kiengesztelésül. Nemsokára meghozzák.- mondta, olyan lágy hangon, amilyet még soha életemben nem hallottam fiú száját elhagyni. Még Lora is ellazította az ökölbenlévő kezét, amivel szerintem jól be szeretett volna neki mutatni.
-Ch- válaszolta rá Lora.- Kimegyek a mosdóba.-azzal elviharzott kicsapva a kupéajtót.
- Bocsáss meg neki. Nem sikerült kihevernie a kudarcot, amit okoztál neki, mikor besétált ide..-vettem át a szót. - De azért nagyon hálás neked, hogy megtetted ezt helyettünk. Nem szokott ilyen lenni. Nagyon kedves lány igazából. De azthiszem nem vagy szimpatikus neki.- fejtettem ki a véleményemet neki.
- Hát ami azt illeti most a folyósón motyog, hogy hogy lehet az, hogy velem egy senkivel rettentően jól elbeszélgetsz, aki fel sem ér a barátjával, de te a volt pasiját egyenesen utáltad. Nah most ért el a mosdóba.-mondta somolyogva.
-De te ezt honnan tudod??- kérdeztem meglepődve.- Te hallod hogy mit motyog? Ez nagyon abszurd és nem jó tréfa.
-Ez nem tréfa, ez a valóság. Ki tudom terjeszteni a hallásomat egy mérföld távolságra is akár. Igaz az nem valami sok de ezt még tanulom. De, aki ilyen közel van, azt könnyen meghallom.. Csak koncentrálni kell hozzá. Próbáld meg te is nagyon egyszerű dolog.-bíztatott.
-Jólvan. Mit veszíthetek?- ezt kölőti kérdésnek szántam és ő megint elsomolyogta magát.
-Húnyd be a szemed. Na akkor most próbáld meg hogy csak a hangokat figyeled.- adta az utasításokat- próbálj csak a barátnőd hangjára koncnetrálni. De légy nagyon nyugodt. Vegyél egy mély levegőt-itt megfogta a kezem és a szívem majdnem kiugrott a helyéről-majd lassan engedd ki.
Tényleg igaza volt. Tényleg hallottam hogy Lora mit motyog a kabin felé haladva.
"Mit képzel ez a lány?? Azt hiszi, hogy nekem jólesik, hogy vadidegen fiúkkal így elvan? Na jólvan nem mutatom ki, hogy nem tetszik ez az egész.- motyogta és akkor elengedte a kezem. Mert elég közelről hallatszódott a léptei zaja. Én abba hagytam a konycentrálást. Kizökkentett, hogy már nem pihen a kezem az ő meglehetősen meleg kezében.
- Nah hallottál valamit?-csak bólintottam egyet.-Elsőre nem is volt olyan rossz ugye?-kérdezte. Kinyitottam a szemem. Ő egy széles mosolyt engedett felém.
Valaki kinyitotta a kupéajtót. Lora volt az. Ránéztem és elsomolyogtam magam. Odacsörtetett az ablakhoz és felhúzta a sötétítőt. Fényáradatot zúdítva ránk. Kicsit visszahőköltünk mind a ketten. Majd tíz percig senki nem szólalt meg . Mígnem újra kinyílt az ajtó és egy kocsit toló picike hölgy nézett be hozzánk. A ruhája egyszínű rózsaszín egyenruha volt. Arcát ráncok ölelték körbe. Szája pedig kedves mosolyra húzódott.
- Meghoztam az ételt, amit rendelt úrfi.- mondta slampos orrhangon, közben pedig jól végigmért a szemével minket.
-Nagyon szépen köszönjük, itt a pénz a visszajáró a magáé.- mondta megint azon a lágy hangon, amit az előbb Lora megenyhítésére használt.
Kifizette az ételt, elvette a nőtől és odaadta nekünk. Az első adagot Lorának nyújtotta. Gyorsan vetettem egy szúrós pillantást barátnőmre, hogy vegye el. Ő kelletlenkedni kezdett, de beadta a derekát. Majd nekem nyújtotta át a következő adagot, aminek az oldalán volt egy papír darabocska. Megpróbáltam úgy elolvasni, hogy Lora ne lássa. Fogalmam sincs arról mikor írhatta nem emlékszem rá, hogy írt volna valamit is. A papírdarabocskán csak ennyi állt:"A Hűség mindig mögötted sétál." Gyorsan átfutottam a szöveget, de nem nagyon fogtam fel mit is írt rá. Nagyon szép betűkkel írt olyan volt mint a múltszázadból olvastam volna ki egy kódexből. Elmosolyogtam magam és észrevétlenül belecsúsztattam a zsebembe a papírkát. Nekiálltam enni azt ami a tányéromban volt. Szokásos volt.. Hamburger sültburgonya és kechup. Hát jólesni jólesett, mert már 9 felé járt az idő és keztem érezni, hogy éhes vagyok. Nem ettem meg mindet. Azért elég nagy adag volt.
Mikor mindegyikünk félretette a tányért. Elvette és szó nélkül kiszaladt vele. Kaptam is az alkalmon, hogy meséljek Lorának mi volt mikor kiment a mosdóba. Odafordultam hozzá és csak úgy dőltek belőlem a szavak.
-Naszóval ott fejeztem be, hogy beszélgettünk. Megkért hogy bízzak meg benne és...- akkor természetesen megint benyitott ismét belémfolytva a szót. Mondhatom remek kondiban van, hogy két perc sem telt el a távozása óta, de megjárta a konyhát.Én most úgy éreztem, hogy meg kell említenem neki:
-Hallod mi vagy te? Versenyfutó? Két perc alatt végigjártál kb három kocsit oda vissza és még el sem fáradtál.-a hangom elég könnyed és sima lejtésűvé sikerült.
-Hát, ami azt illeti nem vagyok az- néz a szemembe és mosolyog.-Csak találkoztam azzal a kedves hölggyel, aki behozta nekünk az ételt.
Mondókája alatt végig engem bámult és közben elfoglalta a helyét. A pillantása annyira hivogató.
Lora egyikőnkről a másikunkra pillantgat majd egy hangos köhögéssel jelzi, hogy nem vagyunk egyedül, majd hangosan így szól:
-Hát azthiszem én olvasok-és felém küld egy lesújtó pillantást.
Bólintok és visszafordulok ahhoz a csodálatos zöld szempárhoz. Ahogy egymást bámuljuk az olyan... Nem is tudom... Olyan természetfeletti. A szemei annyi kérdést tesznek fel bennem és fogalmam sincs arról, hogyan tehetném fel neki.
Egy szörnyen gyors és hirtelen mozdulatot tesz a táskája irányába. Belenyúl és és elővesz belőle egy nagyon csinos kis jegyzetfüzet félét. Írni kezd bele egy penna szerű tollal. Pár perc sem telik bele már ír is nyújtja nekem a füzetecskét, amiben egy fél oldalnyi szöveg volt írva ugyanazzal a gyönyörű írással, mint a kis cetlin is. Teljesen el voltam ragadtatva azoktól a művészi betűktől. Bár a szövege nem volt olyan kellemes, mint a betűk vonása. Aggodalmat, félelmet és fájdalmat tökrözött.
A szöveg így szólt:
Sajnálom hogy nem tudok kedves dolgokról írni. De a tényektől nem foszthatlak meg bármennyire is megtiltották. Az életed is veszélybe kerülhet. Én ezt nem szeretném. Rengeteg mindent feladtam emiatt. Muszáj segítened.Már nincsen más esélyünk.A Cél az egyensúly. Ha nincs egyensúly, katasztrófa fog történni. A világaink összeomlanak. Nem lesz semmi, ami visszafordíthatná ezt, csak, ha te nem lépsz közbe. Vissza kell szerezned a jogos tulajdonodat, amit apád eldobott egy ember miatt. Édesanyád miatt. Édesapád világunk királya lett volna ha bele nem szeret édesanyádba. Végzetes hibát követett el. Egészen mostanáig sikerült megfékezni az indulatokat. De már nem tudjuk. Segíts hogy az egyensúly megmaradjon. Te vagy a jogos örökös. Ne engedd, hogy más elfoglalja azt, ami nem az ővé!
Az írást többször is el kellett olvasnom. Bár hiába olvastam el újra és újra. Egy mukkot nem értettem belőle. Miféle másik világ? Apám király?? Lemondott a trónról?? Anyám miatt??
Azthiszem nem kell tudnia arról, hogy ebből egy szót sem értettem. Hát mosolyogva átnyújtottam neki a füzetet és bólintottam egyet. Bár ezt fogalmam sincs miért tettem de látszólag tetszett neki, mert elmosolyodott.
Sokáig forgattam a fejemben a szavakat, de semmi olyan különleges dolog nem jutott az eszembe, amiből rájöhetnék arra, hogy vajon igaz-e az, amit ez a srác mondott, akinek még a nevét sem tudom. De ez mindegy. Nagyon fáradtnak érzem magam, ezért eldőlök az ülésen. Egyikük sem szól. Látják ők is, hogy eléggé ki vagyok fáradva.
második fejezet.
Eltelt az utolsó pár nap is az iskolából és ma délután lesz a Bizonyítványosztás. Mellé még elég jól benyaltam édasenyáéknak, úgyhogy lehet hogy ez is kicsit befolyásolhatja azt, hogy elengednek, ha a jegyeim nem felelnek meg teljesen annak amit szerettek volna.
A kezembe kaptam osztályfőnöktől a bizonyítványomat. Kommentárként még hozzáfűzte, hogy reál tagozatos lévén kicsit erősíthetném a nyáron a matematika tudásomat. Megígértem neki, hogy megpróbálom és átnyújtotta nekem a kis füzetet, ami eldöntheti a nyaram sorsát. Hogy lesz-e kiruccanás Magyarországra vagy sem. Kinyitottam, és láss csodát egyetlen tantárgyból kaptam csak közepest. Matemaitkából. A többi mind jó meg példás volt és ennek nagyon örültem. Lehet, hogy Fortuna rám kacsint és elmehetek ebből a városból. Kizökkenthetem magam a monotonitásból.
Remegő kézzel adtam át a bizonyítványomat a szüleimnek és teli reménnyel hogy elengednek. Apuka csak hümmögött egyet aztán megakadt valamin a szeme. Egyből tudtam, hogy ez nem jó jel, de anya csak elismerően bólogatott. A legnagyobb meglepetésemre apa adta át nekem a hírt.
- Hát kislányom csak egy feltétellel mehetsz el a barátnőddel..- kezdte lassan és minden szavát nagyon megfontoltan mondani. De a feltételt még mindig nem akarta kimondtani. Keményen két percet vártam mire befejezte a mondatát.- ha nagyon vigyázol magadta ott a messzeségbe.
-Tessék??-nem tudtam elhinni, hogy ezt a mondatot édesapa szájából hallhatom. De ő csak bólogatott, hogy jól hallottam. A nyakába ugrottam és pusziözönt zúdítottam rájuk. Mire lenyugodtam ott volt a kérdés bennem.
- De egy csomó cuccom nincs is még meg. Mi van akkor ha esni fog?-siránkoztam. De anya felált és elővett egy nagy zacskó holmit.
-Bátorkodtam nélküled beszerezni a dolgokat. Esernyőt is vettem. Narancssárgát. Tudom, hogy nagyon szereted azt a színt és úgy gondoltam örülni fogsz neki.- és én megint pusziáradatot zúdítottam a szüleimre.
Majd visítva elrohantam telefonálni, hogy beleegyeztek Lora válasza egy: meghökkent természetes, hogy belegyeztek volt. Mondtam neki, hogy már elkezdtem pakolni a cuccokat a táskámba. Lora nagyon boldog volt, aztán közölte velem, hogy már ma este nála kell aludnom, mert holnap tőle indulunk útnak és szeretne az apukája még néhány dolgot elmondani a magyokról. Letettem a kagylót és mindent sorba megcsináltam. Először is összepakoltam és elbúcsúztam drága szeretett szüleimtől- mintha egy életre mennék el úgy csináltak.- Aztán átmentem Lorához ott kiörültük magunkat. Megtanultunk pár dolgot a magyarokról. Például, hogy itt sok nemzetiség él és ezért kevésbé megbízhatóak az emberek- ami szerintem tök butaság mert Párizs is tele van különböző emberekkel mégis egy csomó mindenkiben megbízok- és, hogy hogyan kell köszönni, elköszönni kérni, vagy nem kérni valamit. Hát elég különleges a magyar nyelv és nagyon nehéz is. Majd beletört a nyelvem abba a szóba hogy "napot".
A "gyorstalpaló" magyaróra után lefeküdtünk aludni.
A kezembe kaptam osztályfőnöktől a bizonyítványomat. Kommentárként még hozzáfűzte, hogy reál tagozatos lévén kicsit erősíthetném a nyáron a matematika tudásomat. Megígértem neki, hogy megpróbálom és átnyújtotta nekem a kis füzetet, ami eldöntheti a nyaram sorsát. Hogy lesz-e kiruccanás Magyarországra vagy sem. Kinyitottam, és láss csodát egyetlen tantárgyból kaptam csak közepest. Matemaitkából. A többi mind jó meg példás volt és ennek nagyon örültem. Lehet, hogy Fortuna rám kacsint és elmehetek ebből a városból. Kizökkenthetem magam a monotonitásból.
Remegő kézzel adtam át a bizonyítványomat a szüleimnek és teli reménnyel hogy elengednek. Apuka csak hümmögött egyet aztán megakadt valamin a szeme. Egyből tudtam, hogy ez nem jó jel, de anya csak elismerően bólogatott. A legnagyobb meglepetésemre apa adta át nekem a hírt.
- Hát kislányom csak egy feltétellel mehetsz el a barátnőddel..- kezdte lassan és minden szavát nagyon megfontoltan mondani. De a feltételt még mindig nem akarta kimondtani. Keményen két percet vártam mire befejezte a mondatát.- ha nagyon vigyázol magadta ott a messzeségbe.
-Tessék??-nem tudtam elhinni, hogy ezt a mondatot édesapa szájából hallhatom. De ő csak bólogatott, hogy jól hallottam. A nyakába ugrottam és pusziözönt zúdítottam rájuk. Mire lenyugodtam ott volt a kérdés bennem.
- De egy csomó cuccom nincs is még meg. Mi van akkor ha esni fog?-siránkoztam. De anya felált és elővett egy nagy zacskó holmit.
-Bátorkodtam nélküled beszerezni a dolgokat. Esernyőt is vettem. Narancssárgát. Tudom, hogy nagyon szereted azt a színt és úgy gondoltam örülni fogsz neki.- és én megint pusziáradatot zúdítottam a szüleimre.
Majd visítva elrohantam telefonálni, hogy beleegyeztek Lora válasza egy: meghökkent természetes, hogy belegyeztek volt. Mondtam neki, hogy már elkezdtem pakolni a cuccokat a táskámba. Lora nagyon boldog volt, aztán közölte velem, hogy már ma este nála kell aludnom, mert holnap tőle indulunk útnak és szeretne az apukája még néhány dolgot elmondani a magyokról. Letettem a kagylót és mindent sorba megcsináltam. Először is összepakoltam és elbúcsúztam drága szeretett szüleimtől- mintha egy életre mennék el úgy csináltak.- Aztán átmentem Lorához ott kiörültük magunkat. Megtanultunk pár dolgot a magyarokról. Például, hogy itt sok nemzetiség él és ezért kevésbé megbízhatóak az emberek- ami szerintem tök butaság mert Párizs is tele van különböző emberekkel mégis egy csomó mindenkiben megbízok- és, hogy hogyan kell köszönni, elköszönni kérni, vagy nem kérni valamit. Hát elég különleges a magyar nyelv és nagyon nehéz is. Majd beletört a nyelvem abba a szóba hogy "napot".
A "gyorstalpaló" magyaróra után lefeküdtünk aludni.
első fejezet.
Már a 16. életévemet töltöm bőszem, téli gyermek híján. A napok a nyár felé vették útjukat a naptárban. Az idő kellemes és csak úgy szikrázik a nap. Az iskolából is csak pár hét van hátra és ez még jobban felpezsdít minket. A barátnőmmel eldöntöttük, hogy nekiállunk megtervezni a nyarat.
Tudom, hogy ez a nyár más lesz mint a többi. Még a levegőnek is más az illata. Érezhető, sőt már majdnem tapintható a változás a levegőben.
Lora és én úgy döntöttünk, hogy egy kellemes séta mellett beszéljük meg a nyarunkat. Próbált rávenni hogy menjek el vele a nagynénikéjéhez Magyarországra. Én ellenkeztem, mert nem szerettem volna a nagynénje terhére lenni. De azzal próbált meggyőzni hogy megengedték hogy egy barátját is elviheti magával.
-Ha te nemjösz akkor Teót kell magammal vinnem...
Tudja nagyon jól, hogy ki nem állhatom azt a hólyagot. Fel sem tudom fogni, hogy hogyan tudja szeretni azt a fiút. Beképzelt, öntelt és nagyképű. A helyében elkerülném nagyívből. Én ezt soha nem említettem Lorának, nem akartam, hogy megharagudjon rám.
-Ugyanmár Hiro -győzködött- nagyon jó lesz. Tudodmit?? felejtsük el a pasikat arra az időre és csak egymással foglalkozzunk. Rendben?
-Rendbenvan. -Akkor egy másik ellenérv.- Anyáék szerinted elengednek olyan messzire?-elég nyomós érvet találtam hogy kibillentsem a magabisztosságából. Legalábbis azt hittem.
-Anyám beszélt a tiéddel és semmi gáz nincsen. Azt mondta ha megfelelő a bizonyítványod tőle akár már egyből suli után is mehetünk. -Ajjaj.. tudom, hogy mi anyának a megfelelő bizonyítvány. Ahogy belegondolok a jegyeimbe meglesz az az anyának megfelelő.
-Jólvan és mi lesz addig a barátoddal? Szabadkezet adsz neki vagy olyan szörnyűségre készülsz, hogy szakítasz vele?? -vettem színpadiasra a dolgokat. Láttam, hogy csúnyán néz rám ezért komolyra vettem a hangomat. - Figyelj én nem akarom, hogy miattam hanyagold a barátodat , de szerintem már túlzás, hogy nem tölthetek veled úgy pár órát, hogy meg ne jelenjen és lökje azt a borzalmas rizsáját.
Na és vajon mi történt erre a szóra?? Nah vajon mi?? Ott állt előttünk a hülye bandájával együtt és vigyorgott, mint aki most talált egy új három fontost. Mintha állandóan követne minket, vagy Lorára nyomkövetőt rakott volna.
-Nah mi a hézag cica- kérdezte vigyorogva -csak nem engem keresel?
Lora majdnem elájult attól hogy cicának hívta. Ígyhát én válaszoltam a kérdésére.
-Igazából téged próbáltunk elkerülni, de úgytűnik te és a kis birkanyájad mindig csak útba vagytok.- vetettem oda neki nem kis gúnnyal a hangomban.
- Vagy úgy.- nézett rám villogó szemekkel, mint ha eddig csak átnézett volna rajtam. Ha belegondolok egyáltalán nincs semmi szép abban a fiúban. Semmi másban nem jeleskedik csak, hogy nagy szája van.-Szóval tetszik a kis "birkanyájam"ahogy te fogalmaztál. Vajon más is tetszene neked?- kacsintot és megnyalta a száját.
-Hát azt hiszem igen. Mondjuk, ha elhúznátok a csíkot, de nagyon gyorsan, mert még a végén megtörténhet, hogy lehánylak.- mostmár nem csak gúny, de harag is volt bennem. Mit képzel ez a hülye nyomoronc? Ennyire nem képzelheti be magának, hogy helyes. Hát ezzel a mondatommal kizökkentettem Lorát az álmodozás lila ködfellegéből.
-Hiro hogy mondhatsz ilyet? -állt mellé - Bocsáss meg Teó de azt hiszem most nem lehetünk együtt. Megígértem Hirónak, hogy a mai napot vele töltöm és meg kell tárgyalnom még pár dolgot vele.- Majd állt mellém a neheztelő pillantásom miatt.
-Ugyan cica nincs semmi baj. De holnap csak az enyém vagy- mondta teljesen unott hangon, majd vetett rám egy lenéző pillantást, amit én is nagy szívvel viszonoztam neki.
-Hát akkor szevasztok. Ne felejtsed el a holnapot cica.
Azzal vihogó társaságával együtt elviharzott és ott hagyott minket.
Mi is továbbindultunk. Én kicsit puffogva, Lora meg, mint akit eltalált ámor nyila. Egész egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy járhat egy ilyen faragatlan tuskóval mint a Teó; és kitört belőlem a kérdés, amit már régóta próbáltam elfolytani.
-Te hogy vagy képes vele járni??- és mintha meg se hallotta volna a kérdésem.
- Tessék?? Mondtál valamit?- kérdezett vissza úgy, öt perc múlva miután felébredt élete legszebb álmából.
Nem is firtattam válaszra a dolgot inkább mentem és erősen a földet néztem. Aztán végülis Lora törte meg a csendet.
-Tudod nekem te vagy az első legfontosabb személy az életemben és szeretném ha te jönnél el velem.Örülnék neki. Megígérem nem fogok beszélni neked Teóról sem arról, hogy jó lenne, ha ő is itt lenne. Azt hiszem nem is olyan rossz ötlet az, hogyha kicsit kiszabadulok a karjaiból. Lehet, hogy két hét kényszerszünetet fogok neki mondani, na persze hogyha szeret akkor nem fog mással összejönni. Ha meg összejönne valakivel akkor meg sem érdemel.
Nem kellett megismételnie a mondatot, hogy eljusson a tudatomig az, hogy lemondott a pasijáról. Biztosan nagyon nehéz volt kimondania ezt. De nagyon örültem neki. Nagy örömmel megköszöntem neki, hogy ilyen kedves velem, majd folytattuk a sétánkat. Hál' istennek nem történt semmi érdekes ezután a kis incidens után.
Beleegyeztem a kirándulásba még, ha nem is nagyon akartam azt, hogy csak egy meg nem valósult álom legyen. De mindent elterveztünk a magyarországi útra és minden napra tettünk be valami programot, és eldöntöttük melyik nap lenne a legjobb arra hogy elmenjünk. Mind a ketten arra jutottunk hogy biziosztás utánra kell tennünk. Így már majdnem minden a helyén volt. Mostmár csak a szüleimnek kellett elengedniük. Két hétig külföldön leszek és nem lesznek ott, hogy megvédjenek.
Aztán elváltak útjaink és mind a ketten már csak arra vártunk, hogy megkapjuk a bizonyítványt.
Nálam ez jelentősen befolyásolta a dolgokat hiszen mint megtudtam anyának az volt a kikötése hogy csak akkor enged el Lorával, ha neki tetszeni fog a bizonyítványom, amihez legalább egy vödör varázslat kellene.
Tudom, hogy ez a nyár más lesz mint a többi. Még a levegőnek is más az illata. Érezhető, sőt már majdnem tapintható a változás a levegőben.
Lora és én úgy döntöttünk, hogy egy kellemes séta mellett beszéljük meg a nyarunkat. Próbált rávenni hogy menjek el vele a nagynénikéjéhez Magyarországra. Én ellenkeztem, mert nem szerettem volna a nagynénje terhére lenni. De azzal próbált meggyőzni hogy megengedték hogy egy barátját is elviheti magával.
-Ha te nemjösz akkor Teót kell magammal vinnem...
Tudja nagyon jól, hogy ki nem állhatom azt a hólyagot. Fel sem tudom fogni, hogy hogyan tudja szeretni azt a fiút. Beképzelt, öntelt és nagyképű. A helyében elkerülném nagyívből. Én ezt soha nem említettem Lorának, nem akartam, hogy megharagudjon rám.
-Ugyanmár Hiro -győzködött- nagyon jó lesz. Tudodmit?? felejtsük el a pasikat arra az időre és csak egymással foglalkozzunk. Rendben?
-Rendbenvan. -Akkor egy másik ellenérv.- Anyáék szerinted elengednek olyan messzire?-elég nyomós érvet találtam hogy kibillentsem a magabisztosságából. Legalábbis azt hittem.
-Anyám beszélt a tiéddel és semmi gáz nincsen. Azt mondta ha megfelelő a bizonyítványod tőle akár már egyből suli után is mehetünk. -Ajjaj.. tudom, hogy mi anyának a megfelelő bizonyítvány. Ahogy belegondolok a jegyeimbe meglesz az az anyának megfelelő.
-Jólvan és mi lesz addig a barátoddal? Szabadkezet adsz neki vagy olyan szörnyűségre készülsz, hogy szakítasz vele?? -vettem színpadiasra a dolgokat. Láttam, hogy csúnyán néz rám ezért komolyra vettem a hangomat. - Figyelj én nem akarom, hogy miattam hanyagold a barátodat , de szerintem már túlzás, hogy nem tölthetek veled úgy pár órát, hogy meg ne jelenjen és lökje azt a borzalmas rizsáját.
Na és vajon mi történt erre a szóra?? Nah vajon mi?? Ott állt előttünk a hülye bandájával együtt és vigyorgott, mint aki most talált egy új három fontost. Mintha állandóan követne minket, vagy Lorára nyomkövetőt rakott volna.
-Nah mi a hézag cica- kérdezte vigyorogva -csak nem engem keresel?
Lora majdnem elájult attól hogy cicának hívta. Ígyhát én válaszoltam a kérdésére.
-Igazából téged próbáltunk elkerülni, de úgytűnik te és a kis birkanyájad mindig csak útba vagytok.- vetettem oda neki nem kis gúnnyal a hangomban.
- Vagy úgy.- nézett rám villogó szemekkel, mint ha eddig csak átnézett volna rajtam. Ha belegondolok egyáltalán nincs semmi szép abban a fiúban. Semmi másban nem jeleskedik csak, hogy nagy szája van.-Szóval tetszik a kis "birkanyájam"ahogy te fogalmaztál. Vajon más is tetszene neked?- kacsintot és megnyalta a száját.
-Hát azt hiszem igen. Mondjuk, ha elhúznátok a csíkot, de nagyon gyorsan, mert még a végén megtörténhet, hogy lehánylak.- mostmár nem csak gúny, de harag is volt bennem. Mit képzel ez a hülye nyomoronc? Ennyire nem képzelheti be magának, hogy helyes. Hát ezzel a mondatommal kizökkentettem Lorát az álmodozás lila ködfellegéből.
-Hiro hogy mondhatsz ilyet? -állt mellé - Bocsáss meg Teó de azt hiszem most nem lehetünk együtt. Megígértem Hirónak, hogy a mai napot vele töltöm és meg kell tárgyalnom még pár dolgot vele.- Majd állt mellém a neheztelő pillantásom miatt.
-Ugyan cica nincs semmi baj. De holnap csak az enyém vagy- mondta teljesen unott hangon, majd vetett rám egy lenéző pillantást, amit én is nagy szívvel viszonoztam neki.
-Hát akkor szevasztok. Ne felejtsed el a holnapot cica.
Azzal vihogó társaságával együtt elviharzott és ott hagyott minket.
Mi is továbbindultunk. Én kicsit puffogva, Lora meg, mint akit eltalált ámor nyila. Egész egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy járhat egy ilyen faragatlan tuskóval mint a Teó; és kitört belőlem a kérdés, amit már régóta próbáltam elfolytani.
-Te hogy vagy képes vele járni??- és mintha meg se hallotta volna a kérdésem.
- Tessék?? Mondtál valamit?- kérdezett vissza úgy, öt perc múlva miután felébredt élete legszebb álmából.
Nem is firtattam válaszra a dolgot inkább mentem és erősen a földet néztem. Aztán végülis Lora törte meg a csendet.
-Tudod nekem te vagy az első legfontosabb személy az életemben és szeretném ha te jönnél el velem.Örülnék neki. Megígérem nem fogok beszélni neked Teóról sem arról, hogy jó lenne, ha ő is itt lenne. Azt hiszem nem is olyan rossz ötlet az, hogyha kicsit kiszabadulok a karjaiból. Lehet, hogy két hét kényszerszünetet fogok neki mondani, na persze hogyha szeret akkor nem fog mással összejönni. Ha meg összejönne valakivel akkor meg sem érdemel.
Nem kellett megismételnie a mondatot, hogy eljusson a tudatomig az, hogy lemondott a pasijáról. Biztosan nagyon nehéz volt kimondania ezt. De nagyon örültem neki. Nagy örömmel megköszöntem neki, hogy ilyen kedves velem, majd folytattuk a sétánkat. Hál' istennek nem történt semmi érdekes ezután a kis incidens után.
Beleegyeztem a kirándulásba még, ha nem is nagyon akartam azt, hogy csak egy meg nem valósult álom legyen. De mindent elterveztünk a magyarországi útra és minden napra tettünk be valami programot, és eldöntöttük melyik nap lenne a legjobb arra hogy elmenjünk. Mind a ketten arra jutottunk hogy biziosztás utánra kell tennünk. Így már majdnem minden a helyén volt. Mostmár csak a szüleimnek kellett elengedniük. Két hétig külföldön leszek és nem lesznek ott, hogy megvédjenek.
Aztán elváltak útjaink és mind a ketten már csak arra vártunk, hogy megkapjuk a bizonyítványt.
Nálam ez jelentősen befolyásolta a dolgokat hiszen mint megtudtam anyának az volt a kikötése hogy csak akkor enged el Lorával, ha neki tetszeni fog a bizonyítványom, amihez legalább egy vödör varázslat kellene.
Epilógus
Megnyugodhatunk ez nem koppintás. Mind csak egy gondolat szülöttei vagyunk, ez soha nem lehet a valóság része. A valóság nem lehet ennyire csodálatos, nem lehet ennyire érthető és nem lehet ennyire más. A valóságban nem élnek sárkányok, manók, gnómok és egyéb varázslatos lények. Magam is alig hiszem el, hogy valaha ez megtörténhetett velem. De mégis megtörtént.. és most, végre szerelmes vagyok,de nem szerethetem őt.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)