Mindig elfelejtem, hogy nincs többé. Olyan nehéz elhinni a valóságot. Azt, hogy tudod nem ölel át féltő karja, hogy a nap utolsó csókja után nem mondja többé:te vagy az álmom, hogy nem mondja a nap minden órájában:Szeretlek! Tudom. Ez nem hal meg az emberben soha. Soha nem fogjuk elfelejteni azt, hogy mennyire szeretett és szerettünk valakit.Még ha az a valakit elvette tőlünk a Halál! Ha a nyughelye nem a melletted van és a párnája nem a te karod. Te mégis tudod, hogy ez csak egy állapot. Nem ragadhatunk a földhöz csak, mert szerettünk. Mert szeretni kell. Szeretni muszáj. S a halál olyan mintha szakítanánk. örökre elbúcsúzunk. Viszlát!

Amikor eljön a pillanat és dönteni kell.

Akkor megpróbáljuk a helyes utat választani.

Ez az út néha nagyon fájdalmas.

De tudjuk, hogy ez a helyes.

De van mikor a helyes út helyett akaratunk ellenére is a rosszat választjuk,

mert azt hisszük ez a helyes.

Ez az út százszorta fájdalmasabb tud lenni ha nem jól kezeljük.

Ebbe az útba el is tudunk veszni.

Eltűnünk benne és a világ számára, láthatatlanokká válunk.

Mondják a sorsunkat mi irányítjuk.

Sajnos nem mindegy, hogy hogyan.

Ha sok a rossz elveszünk.

Ha sok a jó túl mások leszünk mint amik vagyunk,

de ha ez összhangban van akkor a világot is magunkévá tehetjük.

Tudom.

De hinni egy percig, hogy boldog lehetek.

Hinni azt, hogy egy kicsit különleges vagyok.

Csodálatos dolog.Mint mikor a szemedbe nézek.
A gyönyörű csokoládé szemeidbe.

Olyan mély.

Olyan könnyű lenne elsüllyedni benne.

De nem tehetem.

A szemeid nem nekem ragyognak,

a szád nem miattam húzódik mosolyra,

az ajkaid nem sóvárognak az én ajkam után.

A te szíved nem szakad meg mikor mást ölelek,

vagy csókolok és súgom a fülébe a varázsszót: Szeretlek!
Mily kín, mily fájdalom.
De ezt neked nem mondom.

Hiszen csak a barátod vagyok...

Hosszú hideg éjszakákon jártuk az utcákat. Te szomorú voltál. Minden eszközt bevettettem, hogy legalább egy halvány mosolyt láthassak arcodon. De te nem mosolyogtál. Te csak mentél. Az ötletek elfogytak. Némán sétáltunk egymás mellett, majd jött a gondolat:"Kizökkentem!"-Szeretlek!-Te megtorpansz. megállok én is. Kedves szemeidben csodálkozást látni. Megismétlem-Szeretlek!- Te elmosolyodsz, magadhoz ölelsz és a fülembe suttogod -ÉN IS!