6.fejezet

Hát ismét a vonaton ülünk. Nincsen témánk -legalábbis nekem nincsen-, ezért úgy voltam vele, hogy előkeresem, azt a szótárkönyvet és olvasgatom egy kicsit. Lora is olvasnivalót vett elő. Csak ő ugyanazt a regényt, amit tegnap, aminek nemtudom a címét, de majd megkérdezem. Hagytam hadd merüljön bele az olvasásba. Én pedig a könyvemet addig az ölemben pihentettem. Egy ideig bámultam rá és azon gondolkodtam, hogy hogyan szedhettem össze egy ilyen jó embert, mint Ő. Igaz talán Ő az egyetlen barátom, aki ismer engem. A többieknek a felszínes énemet mutatom. Szeretnék színésznő is lenni. Az életben is állandóan színészkedem. Mindig másmilyen arcomat mutatom meg. Mindenkinek másképp játszom el ugyanazt a szerepet. Sokat gondolkoztam azon vajon, miért teszem ezt. Mindig csak addig jutottam el, hogy ez nálam egy védekezési forma. Noha persze belegondolunk, mindenki szerepet játszik. Mindenki jobbnak mutatja magát, vagy legalább próbálja, mint ami.
A vonat megállt egy falucskában és ez zökkentett ki a gondolataim forgatagából. Igazából nem is falu volt. Csak első ránézésre. A táblára ami az állomáson ki volt akasztva Salzburg van írva. Igen meg is lepődtem, hogy már ennyi idő eltelt volna?? Ránéztem az órára és már egy órája a vonaton ültünk. Nagyon gyorsan elrepült az idő.

- Figyelj én elmegyek veszek egy ásványvizet. Nemsokára visszajövök. Te nem kérsz?- mondtam Lorának.

-De szívesen elfogadom. Köszi, hogy megkérdezted ha lehet, akkor mentes legyen. -válaszolta Lora egy széles mosollyal az arcán.

Mit volt mit tenni tényleg kimentem ásványvizet venni. Vagy három kocsit végigjártam mire találtam egy helyet, ahol vehettem vizet. Nem egyedül álltam ott. Épp előttem volt egy fiatal srác maximum olyan 18 éves lehetett. Előtte is volt egy idős hölgy, aki éppen szidta az eladót, hogy mi az, hogy itt nem árulnak savanyú cukorkát. De az eladó sem volt valami túl udvasias. Közölte a nénivel, hogy nem édesség üzlet vagyunk, hanem csak egy egyszerű kis minibolt, ahol újságot, vizet, rágót és csokoládét lehet kapni. A néni nagy puffogva vett hát egy tábla csokoládét és visszaindult oda ahonnan jött. A fiú egy újságot kért. A hangja elég érett volt ahhoz képest, hogy csak egy 18 éves fiúnak ítéltem meg. Megkapta amit kért és félreállt, de nem indult útnak az ajtó felé. A vonat elindult és ez kicsit bezavart.

-Mit adhatok?-kérdezte még egy pici inger hallható volt a hangjában.

-Ohh.. elnézést kicsit elgondolkodtam. Szeretnék egy savas meg egy mentes ásványvizet és egy tábla csokoládét. -válaszoltam egy kis lámpalázzal a hangomban.

A fiú a szemeit rajtam pihentette, ami kicsit zavaró volt. Megkaptam amit kértem, kifizettem, majd elindultam az ajtó felé. A fiú megáll előttem és úriember módjára kinyitja a kocsi ajtaját. Megköszönöm majd tovább sietek a kupénk felé..

-Szia figyelj nem akarok tolakodó lenni, de nagyon szép lány vagy és gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit. -duruzolta mély erőteljes hangján.- A nevem Jan.

-Szia. Sajnálom, de minden vágyam az, hogy nekiállhassam megenni ezt a tábla mogyorós csokit.- válaszoltam neki a vállam felett.-Na meg persze nem szeretek beszélgetni, de a barátnőm biztosan örülne a társaságodnak. Nagyon szeret beszélni, és ő is nagyon szép lány. Szebb nálam. Ohh és az én nevem Hiro. Örvendek.

Folytattam az utamat a fiúval a sarkamban, akit Jannak hívtak, majd hirtelen megtorpanok egy ajtó előtt. Ivo Rocher ül bent a kabinban és egy újságot olvas. Rácsodálkoztam.

- Hát ha ő a barátnőd akkor inkább lemondok róla köszi.- motyogta elég halkan.

-Jaj nem dehogyis. Csak azthittem, hogy ismerem azt a fiút ott bent, de tévedtem.- hadartam.

Megérkeztünk és öröm volt leülni a kabinunkba.

-Lora ő itt Jan és szeretne megismerni közelebbről is -fordultam Lorához majd onnan Janhoz- Jan ő Lora a barátnőm. Beszélgessetek.

Lora tekintete csodálkozóról lággyá vált és tett egy elismerő pillantást rám. Ez azt jelentette, hogy tetszik neki a srác. Köszöntek egymásnak. Jan leült Lora mellé és nekiálltak cseverészni. Először az időjárásról később már mikor úgy belemelegedtek kérdezgették egymást. Sok olyan dolgot találtak, amiben hasonlítanak egymásra. Megtudtuk azt, hogy ő is Magyarországra igyekezik, de ő ott fog dolgozni. Felajánlotta Lora, hogy ha lesz egy kis szabadideje látogassa meg őt, vagyis minket. Nagyon örült a meghívásnak. Felírta a címet meg minden és körülbelül 3 órán át folyamatosan beszélgettek. Mindenről ami éppen eszükbe jutott, én meg csendesen meghúzódtam velük szembe és a szótárba merültem, majd Lora felkiállt.

-Ohh már magyarországon vagyunk.

Lorának annyira megjött a kedve a beszélgetéshez, hogy szinte már ordibálta a meséit. Azt hiszem ezt kicsit meguntam és kislisszoltam a kupéból.. Kicsit visszamentem és találtam egy üres kabint. hát fogtam magam és beültem. Végre egy kis csend. Már kicsit zavart az állandó kiabálás meg sikítozás.
Már vagy egy negyed órája üldögélek forgatgatom a könyvecskémet mikor nyílik az ajtó és egy széles mosolyt látok először, majd azt a gyönyörű zöld szempárt. Ivo lépett be és leült velem szembe. Nagyon boldognak látszott, bár én nem értettem. Azt hittem elkenődött a szemfestékem vagy valami.

- Hiro! Örülök, hogy látlak és annak is, hogy nem esett bajod. Még ép és egészséges vagy. Csodálatosan szép vagy ma. Még szebb, mint tegnap voltál. Hogy telt az éjszakád? Mi..- dőlt belőle a mondandója.

-Ácsi-ácsi-ácsi. Dugulj már be egy kicsit. Úgy üdvözölsz mintha nem is tudom; legjobb barátok lennénk, akik nem találkoztak már több éve és zúdítod, zúdítod rám a szavaidat.- buktam ki elég ingerülten.

- Bocsáss meg, de annyira örülök, hogy látlak. Bocsáss meg, hogy tapintatlan voltam. bocsáss meg..

-Jólvan na megbocsátok mindent csak ne kérjél többet rendben??

-Igen. Megértettem kisasszony. -arcáról nem lehetett semmivel sem levakarni, azt a buta mosolyt.

Próbált kifaggatni attól a pillanattól kezdve, hogy elváltunk. Mint, akinek kötelező lenne számot adnia minden dologról, ami éppen vele történik. Nem akartam nagyon társalogni, ezért szinte minden kérdésére tőmondatban válaszoltam. Ezzel sikerült kicsit lehervasztanom a mosolyt az arcáról, de még mindig vidám volt. Fél órán keresztül csak faggatott, majd beállt a beszédében egy kis szünet. Nyílik az ajtó és a kalauz közli velünk hogy 10 perc és a Fővárosba érkezünk. Ennek nagyon örültem. Végre leszálhatok a vonatról és végre elválhatnak az útjaink ezzel a bolond fiúval, aki szerintem teljesen kiszámíthatatlan. Hol vidám, hol pedig ilyen halálsorvasztó szövegeket nyom és állandóan azt bizonygatja, hogy nekem kell megmentenem az egész világot. Sajnálom, hogy szegénynek agyára ment a tévé meg a számítógépes játékok.

-Sajnálom de vissza kell mennem a cuccaimért a saját kis kabinomba. Remélem, hogy még a jövőben összefutunk-bár ennek az ellenkezőjét kívántam.

-Hát persze, hogy összefutunk. Ohh és ne felejtsd el egyetlen szavamat sem. -kiabált utánam a folyósón.

-Hidd el ezt az élményt nem lehet elfelejteni- motyogtam az orrom alatt és elengedtem egy gúnyos mosolyt.

Sikerült visszajutnom Lorához, aki még mindig azzal a fiúval beszélt, akit odavittem neki. Közöltem velük, hogy kürölbelül még 5 perc és leszállhatunk a vonatról. Szegénykéim nem nagyon örültek a híremnek. -biztos vagyok benne, hogy még órákig tudtak volna beszélgetni a semmiről.
Búcsút vettek egymástól, Lora odaadta neki a címét meg a telefonszámát, hogy majd keresse fel, ha lesz egy kis szabadideje. Jan örömmel fogadta és megigérte, hogy amint csak tud ott is lesz és majd elmehetnénk mondjuk egyet fagyizni vagy valami. Hármasban. Természetesen én nem újongtam az ötletért. Semmi pénzért nem lennék gyertyatartó, ha éppen letévedne.
A vonat megállt és végre leszálhattunk. A pályaudvar igen kellemes hely lehetne, csak hát kicsit szemetes. Éppen hogy leszálltunk Lora unokaöccse, aki talán egy évvel lehetett fiatalabb nála, de mégis két fejjel volt magasabb nálam, már várt minket. Először magyarul kezdett beszélni, amiből alig értettem valamit, de azért rá tudtam jönni, hogy mit is szeretne valójában. Még jó, hogy Lorának van egy alapfokúja magyarból és ő megértette, hogy kint vár a nagybátyja a kocsiban. A fiú nagyon rendes volt segített kivinni a csomagjainkat, majd ott a kocsiban bemutatkoztam az egész családnak, hogy ki is vagyok valójában és megtudhattam, hogy unokatestvérét Krisztiánnak hívják, ami egy elég gyakori magyar név. Neki olyan félhosszú haja van ,ami elég világosbarnának mondható. A szemét gondolom az édesanyjától örökölhette mert nagyon szép kék szemei voltak. A száját viszont édesapjától. Szinte ugyanazt a vékony ajkakat láttam mind a két emberen. Nekem ennyi elég is volt.
Nagybátya egy nagyon kedves ember, tele mosollyal és szerettettel. Ő egy igen alacsony ember, bár még ígyis magasabb volt mint én. Sötétbarna haja szanaszét állt a fején, mint valami boglya. A szemldöke igen dús és a szemei beesettek. Kicsit sápadtas bőre van. Nagyon örült hogy megismerhet. az ő neve Jean.
A feleségéről megtudtam, hogy magyar származású és megállapítottam, hogy egy nagyon szép szőke nőt látok, égszínkék szemekkel dús ajkakkal és hogy egy 5 centivel biztosan magasabb volt a férjénél. Őt Klárának hívják. Erre az ismeretségre körülbelül fél óra alatt tettünk szert. Az út többi idejét azzal töltöttük, hogy faggatták Lorát, hogy vannak a szülei és, hogy ők mikor látogatják meg őket és, hogy milyen lett a bizonyítvány meg miegymás. körülbelől másfél órát kocsikázhattunk. nekem szerencsém volt, mert nem sokat értettem abból, amit körülöttem beszéltek ugyanis magyarul beszéltek. Meghúzódtam a vezető ülés mögött és néztem a gyönyörű tájat. Egészen csodálatos volt.

5. fejezet

Lora visszatért egy hideg ásványvízzel a kezében és közölte velem, hogy 10 perc múlva megérkezünk Münich határába. Neki álltunk összeszedni a dolgainkat. Ivora, ezután a kis beszélgetés után rá sem tudtam nézni. Igazából, biztos vagyok abban, hogy bolond és, hogy ez csak a fejének a kitalációi, mégis nyugtalanított az álmomban szerzett heg. 20 perc elmúltával valóban már az állomáson kutattunk Martin bácsi sofőre után, de ő gyorsabb volt. Ivotól búcsúzóul csak egy biccentést kaptunk, aztán elsétált, mint az akció filmek végén a főhős.

Bepakoltuk a csomagokat az autóba, és körbejártuk az egész várost mire megérkeztünk idieiglenes szállásunkra. Egy nagyon szép villához érkeztünk.. Hatalmas kapu, gyönyörű kert rész, tele virágokkal, fákkal, zöldekkel, mintha nem is valóság lenne csak álom. Meg is csíptem magam, biztos legyek abban, hogy nem álmodok. De nem. Nem álmodtam. Hatalmas ajtó előtt áltunk, mintha azt vártuk volna, hogy magától kinyíljon, de nem magától nyílt ki. Egy 50 év körüli hölgy nyitott nekünk ajtót. Mogorva arcú felkontyozott hajú kicsit sápadtas bőr, tele ránccal. De amennyire megrémített a zord külső, olyan nyájasan lejtett hangon szólalt meg. Természetesen németül köszöntött bennünket. Majd tessékelt be a nappaliba, ahol Martin bácsi és Andrea néni várt minket. Nagyon örültek nekünk, rengeteget kérdeztek, hogy mi van most otthon meg miegymás.Nem győztünk egy órán keresztül válaszolgatni a kérdéseikre, de aztán megszólalt egy vészjósló hang: Lora gyomra. Hát asztalhoz ültünk és csupa finomságokkal szolgáltak nekünk. Vacsora közben megemlítették, hogy szívesen látnának minket hosszabb időre is, de sajnos a munka minden percüket elveszi. Kifaggadtak közben az iskoláról a bizonyítványokról; mindenről. Azon csodálkoztak, hogy az egész életünket nem kellett nekik elmesélni. Vacsora után felküldtek minket a szobáinkba. Külön, de mégis egybenyíló szobát kaptunk, mint valami szálloda olyan volt. Külön fürdőszoba, mosdó. Minden. Gyönyörű baldahinos ágy. Olyan érzésem van, mintha az otthoni ágyamra ültem volna. Csodálatos érzés volt. Hát elővettem egy pizsamát a ládámból és elindultam a fürdőbe. Külön kis törölköző meg miegymás volt bent, úgyhogy úgy döntöttem lezuhanyzom. Így is tettem. Jól is esett az egész napos vonatozás után. A törölközőt magam köré csavartam és beálltam a tükörbe, fogat mostam közben pedig a szabad kezemmel a mellkasomon lévő sebet birizgáltam. Eszembe jutott a levél amit kaptam még az elején. Gyorsan befejeztem a fogmosást kimegyek a farmeremhoz és belenyúlok a zsebembe, kiveszem a lapot. széthajtom és újra elolvasom. "A Hűség mindig mögötted sétál." Ez vajon mit jelent?? Nekiálltam forgatgatni magamban a szavak súlyát. Arra jutottam, hogy a kulcs az a "hűség". Felöltöztem, majd átkopogtam Lorához, hogy alszik már. Nem aludt. Éppen a haját fésülte egy szép tükör előtt. Bementem és leültem mellé.

-Nagyon szép ez a ház, és a bácsiék is nagyon kedvesek.- mondtam a tükörbéli barátnőmet nézve.

Leteszi a fésűt és felémfordul.

-Ma nagyon furcsa voltál. Olyan, mintha nem is te lettél volna. Szóbaálltál egy vadidegen fiúval, ami nem a szokásod. Mit írt neked abba a füzetbe?? Miért nem mondod el végre, hogy mi van veled?? Néha úgyérzem hiába vagyok a legjobb barátnőd, csak annyira ismerlek, mint bárki más. Miért nem bízol meg bennem?? -Hadarta el egy szuszra, próbálva nyugodt maradni, de a szeméből aggodalmát nem tudta palástolni.

-Nincs semmi olyanról szóm hogy én nem bízom meg benned, és te sokkal többet tudsz rólam, mint bárki más. Hát evvel a szóbaállós dologról meg: azt hiszem itt az ideje, hogy végre szerelmes legyek, de ahhoz nekem ismerkednem kell az emberekkel. Meg azt hiszem tudom mi szeretnék lenni később. Újságíró és ha jóltudom, ahhoz jó kommunikativitás szükséges. Amit Ivo írt hát csupa butaságot..-most találj ki valami okosat - amire már nem is nagyon emlékszem, mert teljesen lényegtelen volt az egész. -Na most buktam le-Igazából leírta, hogy mi a neve meg mit tudjam én még miket, hogy hátha tudnánk tartani a kapcsolatot. Én persze nem adtam meg neki semmilyen elérhetőséget. Egyedül a nevemet tudja.

-Remekül tetted, én sem viselkedtem volna másként, vagyis hát, ha belegondolunk tényleg nagyon helyes fiú volt csak nem tudom, olyan természetfelettinek éreztem az egészet...

-Te is??- néztem rá csodálkozó arccal. Azt hittem csak az én butaságom ez, de úgy tűnik más is észrevette. - Na jó mindegy. Én nagyon álmos vagyok, és csak jóéjszakátot akartam kívánni.

Adtam neki egy puszit és visszatértem a szobámba. Éppen pakoltam vissza a ládámba. mikor találok valami nagy és keménykötésűt. Ebből rájöhettem volna, hogy egy könyv csak valahogy nem jutott el az információ az agyamig és csodálkozva kitéptem -szó szerint-, feldúlva a ruháimat ezzel a mozdulatommal. Megpillantottam a francia zászlót és az volt ráírva, hogy: francia-magyar szótár. Látom anya mindenre gondolt. A holnapi útra gondoltam, hogy még legalább 5 óra vonaton és végre abba a csodálatos kis "medenceországba" betehetem a lábam. Majd neki álltam fellapozgatni egy két szónál ami jól jöhet majd később. Na és persze ettől teljesen kiment az álom a szememből. Olyan 2-3 órát forgathattam azt a könyvet, de aztán félretettem, mert nagyon fáradt voltam. Jó pár szót megtanultam ezalatt az idő alatt. Tetszik ez a nyelv. Bár kicsit olyan "e"-s nyelv. Igaz nem annyira, mint a csehek, de mégis az. Lekapcsoltam a villanyt, eldőltem és szerintem nagyon gyorsan elaludhadtam. Álmatlan éjszakám volt, aminek nagyon örültem, mert ha én álmodok akkor nagyon elfáradok benne. Igaz nem esett valami túl jól, mikor Lora verte az ajtómat hajnal 6 óra körül, hogy készülődjek, mert nemsokára kész a reggeli. Azt hittem soha nem fogok tudni lejutni azon a hosszú lépcsősoron. Mikor leértem már meg volt terítve és mindenki asztalnál ült. Bocsánatot kértem a késésért, amire a válasz egy jó adag nevetés volt. Jó mondjuk nem csodálom. El tudom képzelni milyen fejem van. Szóval helyet foglaltam Lora mellett akin egyáltalán nem látszott, hogy fáradt lenne, sőt még talán túl életvidám volt. Majd a reggeli végeztével még beszélgettünk egy sort és kaptunk egy meghívást, ha majd visszatérnénk Magyarországról, akkor töltsünk el pár kellemes napot náluk. Természetesen azt mondtuk, hogy majd talán. Majd fél 8-kor bepakoltunk ismét az autóba, könnyes búcsút vettünk Martin bácsitól és Andrea nénitől. A kocsiban nem beszélgettünk. Csak néztünk ki az ablakon és csodáltuk a gyönyörű fákat. Beértünk a városba és ott a szebbnél szebb épületeket, az operaházat meg miegymást. Fridrich segített nekünk felpakolni a holmijainakat a vonatra. Most találtunk üres kupét. Megköszöntük a segítséget. Tőle is búcsút vettünk.